St. Ferenc kórház

Hú de semmi kedvem nem volt ma is elindulni, de hát erre való a gyakorlatos hét, először a rendőrségre mentem, kulturáltan öltöztem fel, mint mindig, hogyha ilyen hetem van, ugyanis első gyakorlatos napomon majdnem lecsuktak, amikor megpróbáltam elmagyarázni a rendőröknek hogy de márpedig én itt vagyok gyakorlaton. Végül azért a patológusnő megmentett, így mázlim volt. Na de elkalandoztam, azért is nem vagyok én most ott, mert valami holttesthez küldtek ki, ami állítólag nem egészen természetes halált halt, meg kell állapítanom hogy így van-e és ha igen akkor lehet át kell szállítanom. Mondjuk azt nem tudom hogy kivitelezem majd, mivel kocsit nem adtak így a saját kis 1967-es Chevy Impalámmal jöttem el, ami hát a szemem fénye, így ha ebbe akarják hogy beletuszkoljak egy testet....Szóval remélem nem ez az opció lesz. Végül leparkolok a kórház parkolójában, félreeső árnyékos helyen, nehogy meghúzza valami félőrül a kocsit, és kiszállva megigazítom a copfom amit mindig viselek ha gyakorlaton vagyok, és aranyos kis zöld ruhámban elindulok a bejárat felé, majd belépve megkérdezem hol van a patológia, mert itt még nem jártam és indulok arra felé amint egy nővér kinyögi pár vizslató és gyanakvó tekintet után, ami el is tűnik az arcáról amint az orra alá dugom a kártyám ami feljogosít rá hogy belépjek oda. Utálom az ilyet, most mit kell bámulni csak azért mert így nézek ki? Basszus... Pár köszönő nővérnek visszabiccentek, biztos azt hiszik hogy itt dolgozom...hát mondjuk ebben a békaruhában nem is igen lehet kocsmába menni... Végül sóhajtva nyitok be a keresett részlegre, érzem hogy itt hűvösebb van, de hát érthető, ha meleg nyárias idő lenne a hulláknak még azelőtt szaguk lenne hogy annyit mondhatnánk meghalt.- Halló, van itt valaki? - kérdezem a semmibe, mivel egyenlőre senki sincs a láthatáron, és egyúttal beljebb is megyek nézelődve, hajlongva, a papírt amit a boncmesterem írt a kezemben tartom, de most azzal együtt csípőre vágom a karom. Míg nem jön senki nézelődök is kicsit egész tiszta a hely, na jó már hogy a fenébe ne lenne az amikor ez egy kórház...de úgy érettem semmi zsúfolásig felhalmozott szoba, mert épp nincs elég hely az eszközöknek, miden szép rendben.

Reggel hat óta bent hajtom az igát, és eddig még semmi értelmes, a munkámhoz kapcsolódó dolgot nem sikerült csinálnom. Legalábbis, ha eddig még egy halottat sem kellett felboncolnom, hogy megállapítsam a halál okát. A rendőrök és helyszínelők a jelek szerint azonban ma nagyon is kedvelt helynek tartják a kórházat, azon belül is a patológiai részleget, itt lent, a hűvös alaksorban.
Ma eddig már hárman is lent jártak -egy-két hozzátartozóval-, akiknek végül azonosítaniuk kellett a pár nappal, én általam felboncolt rokonukat, családtagjukat.
Most is ugyanaz a reakció érkezett a családtagoktól, amint rájöttek, hogy tényleg közeli hozzátartozójuk fekszik a boncasztalon, mint amilyen általában érni szokott ilyenkor. Kétségbeesett zokogások, őrjöngő ordibálás, és néma, zavart pillantások, mint akik még fel se dolgozták igazán, hogy mi is történt. Mivel az utóbbi három boncolásom ugyanaz köré a gyilkosság köré köthető, így érthető, hogy miért is néztek be csak a mai napon sűrűn az egyenruhások hozzánk.
-Negyvenes férfi, szúrt seb a mellkasban, és egy lőtt a halántékon. Kimeneti helye nincs a golyónak, így az valahol még benne lehet. - Adják kezembe a legújabb "páciensem" kartonjait, röviden, lényegre törően elhadarva, hogy mi is történt.
-Sok az utcai vandál manapság már... - Nyögöm fáradtan az orrom alatt, majd beletúrok a hajamba, és hosszasan kifújom a levegőt, Lisa felé fordulva.
-Aranyom, hozz le nekem a gépből egy rövid feketét, mert én is a boncasztalra fogok kerülni, ha így folytatom... - Kérek szívességet az egyik sürgő-forgó asszisztenstől, aki az imént a kezembe nyomta a halott pasas kartonjait. Annak ellenére, hogy már én is hasonlítok a "pácienseim" némelyikéhez, egy gyors és lehengerlő mosolyt még megengedek magamnak, hogy még meggyőzőbb lehessek. Azt hiszem, hogy ezzel az újabb esettel elleszek egy ideig, és éjfél előtt nem fogok végezni, pedig nem szeretem, ha szegény bébi sitternek kell egész nap Emma körül ügyködnie. Én vagyok az apja, néha ezt éreztetnem is kellene vele, csak hát a munka az munka, és valamiből meg kell élnünk...
-Már megyek is érte! - Lelkesedik kipirult arccal az aprócska, vékony termetű, törékenynek tűnő nő, majd sarkon fordulva már kint is van a teremből.
A kézhez kapott kartont az egyik, egyenlőre nem használt asztalra hajítom, és oda lépek azokhoz a bizonyos "fiókokhoz", hogy előhúzhassam a legújabb áldozatot, akin még ma meg kell kezdenem a munkálatokat. Felhajtom arcáról a leplet, egy ideig fürkészem hamuszürkévé vált arcát, aztán csak kesztyűt húzok, és mikor legközelebb az ajtó felé fordulok, hallom, ahogy valaki beszól. Ki tévedt már megint rossz helyre a wc keresése közben?
-A mellék helység az a... - Kezdenék máris bele, mire megpillantom a fiatal tanoncot.
-Te vagy Dorete, eltaláltam? - Érdeklődöm, hiszen hozzám küldte mára gyakorlatozni az a boncmester, akihez be van osztva.
-Shane Crusader, patológus. - Nyújtom felé kezem, amint rádöbbenek, hogy itt az ideje bemutatkozni is.
-Mit hoztál nekem? - Pillantok összeráncolt szemöldökkel a kezében tartott papírokra. El is veszem tőle, ha engedi, és gondterhelten elkezdem őket átlapozgatni.
-Hogy minek van ebből két példány is nyomtatva? - Ez a kérdés szinte csak magamnak szólt, szóval nem várok rá választ. A másik mellé dobom ezt a kartont is, aztán magam elé mutatok.
-Gyere akkor beljebb . - Invitálom, egészen az egyenlőre még teljesen érintetlen test felé.
-Mit veszel rajta észre? - Kezdődjön hát akkor a tanulás! Kíváncsi vagyok, hogy mennyi idő alatt találja meg a két sérülést.

Már kezdek egyre türelmetlenebb lenni, hiába sose voltam az a tipikus nyugalom szobra akit kicsiként is ha odatettek egy sarokba azután pedig otthagyták szó nélkül ottmaradt. Biztos a véremben van valami, de öt teljes perc után nem bírok ugyanúgy maradni mozognom kell, bár ez persze megváltozik a nyugtató hatása alatt....Huh de inkább nem gondolok rá, mert csak a hideg ráz ki, nem szeretem szedni, de még egy olyan esetet nem akarok mint akkor, Dániában. Végül lépteket hallok, így kíváncsian, és hát azért máris lelkesebben hogy na, végre mégis jön valaki lesek arra felé, de csak egy nőt pillantok meg, ugyan olyan ruhában van mint én, de az arca ki van pirulva. Mi van feléledt egy "beteg" vagy mi a szösz? Kérdem epésen magamban, tudom nem szép ezzel viccelődni, se gúnyolódni, de hát akkor is furcsa hogy egy asszisztens- annak nézem- jön vidáman, kipirulva felém, láthatóan észre se véve, és megy el ellettem. - Héj, várjon...! - szólok utána, de rám se bagózik. - Remek... - sóhajtok fel, és várok ismét, visszafordulva arra amerről jött a nő, nem akarok beljebb enni, mert még megint bajba kerülnék ahogy ismerem magam, így nyugtalanul kezdek topogni a cipőmmel a padlón, végül kis híján megugrok ahogy a nadrágom gumis derekába dugott telefonom rezegni kezd. - Mi a...? - veszem elő, senki se szokott ilyenkor keresni, tudják hogy vagy gyakorlaton vagyok, vagy iskolában. Így szemöldök ráncolva nézem meg a képernyőt, egy üzent. Sóhajtva nyitom meg: "Dorete, elfelejtettem mondani hogy megváltozott a dolog, ott maradsz és felügyeled a boncolásokat, ugyanis a testet már felboncolták. Köszi puszi Marcy " Pislogva nézem az üzenetet, aranyos az akihez be vagyok osztva, igen okos patológus nő, a negyvenes évei elején jár, de mindig valami fiatalos szlenget akar használni amint én, és a többi asszisztens vagy nem értünk, vagy inkább nem válaszolunk rá, mert édes a nő, de viccesen hat az erőltetett lazasága, remek akkor nem is kell visszamennem, majd csak a nap végén, arcomon vidámabb mosoly terül szét, és úgy dugom vissza a telefonom, amikor lépteket hallok ismét, mire felnézek az illető már előttem áll. Hátradöntöm a fejem hogy fel tudjak nézni rá, hiába 155 centi az 155 centi...Épp kezdenék válaszolni hogy nem, nem azt keresem, mire máris jön a kérdése amire meglepődök, hogy honnan tudhatja a nevem, majd eszembe jut az üzenet, így inkább bólintok, az éretlenből átváltva kis mosolyra az arckifejezésem.
-Igen én vagyok. - erősítem meg azért a bólintás mellé, nehogy némának nézzen még a végén, vagy valami fogyatékosnak aki nem tud beszélni. Arra hogy ő is bemutatkozik csak ismét egy mosolyt küldök felé, a kis kártyáján láttam már a nevét, miközben felnéztem rá, de azért kezet rázok vele.
-Mondanám hogy örülök a találkozásnak, de ilyen helyen inkább maradok az Üdvözlömnél - jegyzem meg a hely, hát hangulatára értve, és amint észreveszi a kezemben a lapokat előrenyújtom neki hogy elvehesse. - Dr. Kingle küldi. - teszem hozzá amikor már elvette, így amíg a papírokat bújja, én őt veszem szemügyre, valahogy idősebbnek képzelem alapból a patológusokat, így meg is lep, hogy egy fiatalos férfi üdvözölt, és nézegeti előttem most a nyomtatványokat, ránézésre jóképű, amin ismét meglepődök, hisz furcsa hogy egy ilyen férfi miért pont ezt a hivatást választja, de hát végül is nem az én dolgom, és csak örülök neki hogy nem valami öreg, remegő hangú hasas fickónak kell segédezzek. Gondolataim közül a kérdésre zökkent, és ragad ki, érzem a hangsúlyán hogy csak magának tette fel, de nem tudom megállni hogy egy kis félmosollyal szórakozott hangon ne válaszoljak- Hát ennek csak az lehet az oka, hogy az, aki a nyomtatót kezeli nálunk kicsit nagyothalló, így a "Kérlek nyomtasd ki" helyett "Kétszer nyomtasd kit" érthetett. - Na igen, elég érdekes emberek dolgoznak a rendőrség patológiáján, az egyik évfolyamtársam például szintén nagyothall, a másik pedig a vér láttán elájul, igen vicces vele boncolni, még ha nem is illendő nevetni, de hát az ilyen miért jelentkezik erre a képzésre ha nem bírja a vért? Az ismételt elmélázásomból a karton csattanása ráz ki ahogy a másik mellé érkezik amire odakapom a fejem, majd visszaemelem Shanere, és a mondatát felfogva bólintok. Hát akkor vágjunk bele... Sóhajtok fel, és lépkedek oda a holttesthez, látom még nem csináltak rajta semmit, még le sincs mosva, így a kérdésre alaposan szemügyre veszem, de nem érek hozzá, hisz nincs rajtam kesztyű.
-Nos.. .- kezdem majd összeráncolva a szemöldököm felegyenesedek, és egy gumikesztyű után nézek, majd meglátva a dobozt odalépkedek és kiveszek belőle egy pár, majd felhúzom, és úgy nyúlok csak a halott mellkasához. - Itt egy késszúrás nyoma látható, elég durva seb, még a markolat nyomának egy része a seb szélén, a másik a fején van, valószínűleg elesett, és úgy verhette be... - mondom miután szétfésültem kicsit a haját hogy látsszon az alvadt vér, és a szétnyílt bőr. de ahogy odanyúlok összeráncolom a homlokom, valami másba is belenyúltam a kezemmel, mire oldalra biccentem a fejem. - Ó, és itt egy lőtt seb is...- Felnézek a másikra, kíváncsi vagyok mindent észre vettem-e közben visszahúzom a kezeim, és magam mellé engedem őket.

Fáradtan lapozgatom végig a halott rövid kis kartonját, és ameddig várom, hogy a gyakorlatos lány megérkezzen, szemügyre is veszem a testen azokat a részeket, ahol megsebesítették. Többnyire az ilyesfajta sérülések szoktak azok lenni, amik végül a halálát okozzák egy embernek, ám néha a boncolás végeztével kiderül, hogy valami egészen más oka volt a halálnak, és, hogy ha időben érkezett volna az illetőhöz egy mentő, akkor talán még meg is tudták volna menteni, hiszen akadt már példa arra, hogy egy lőtt és szúrt sebet is túlélt valaki. Ez a rendőrök esetében is sűrűn előfordult már.
Ki tudja? Lehet, hogy ennek a fickónak nem is a két sérülés okozta a halálát, hanem talán pont egy olyan kis semmiség, hogy menekülés közben elesett, és beverte a fejét, ami aztán halálosnak bizonyult. Mindegy, ezek úgyis mind csak a boncolás után fognak kiderülni.
Ezer szerencse, hogy Linda éppen erre járt, így nem kell azzal húznom az időt, hogy én menjek el magamnak kávéért, és még az ébren maradás is teljesen biztossá válik, ha megérkezik a feketém, cukor és tej nélkül, ahogy szeretem. Egy ideig még figyelem, ahogy távozik a teremből, és mivel én is csak férfiből vagyok, és teljesen mindegy, hogy éppen dolgozom, vagy hulla fáradt vagyok, hátulról alaposan szemügyre veszem -legfőképp odalent-, és kielemezgetem a csinos idomait, egészen addig, ameddig meg nem érkezik a, akit eddig vártam.
-Mondhatsz bármit, szerencsétleneknek már úgyis mindegy. - Legyintek egyet. Nem illik ilyen tiszteletlenül beszélni a halottakról, de ők már tényleg semmit nem hallanak, és nem is érzékelnek maguk körül. Ha kedvesen, tisztelettudóan beszélek róluk, attól nekik már így se, úgy se lesz jobb vagy rosszabb. A boncolás elkezdése előtt azért mindig próbálok a legnagyobb alázattal gondolni és nézni is rájuk.
-Na, igen. A papír munkát végző emberek. Szerencse, hogy nem vak! Azzal, hogy süket, talán még jobban is jártunk. - Kisebb szarkazmust vélhet felfedezni a hangomban, miközben Linda is visszatér a kávémmal, pont úgy elkészítve, ahogy szeretem. Hálásan rámosolygok, és, hogy legyen egy jó estéje, még egy kacsintást is megengedek, minek láttán teljesen felvillanyozódik, és mintha csak új életre kelt volna, szinte már-már szökdécselve távozik a teremből. Kint, az előtérben gyorsan lehúzom a kávét, aztán a fogasról leakasztok két köpenyt -az egyiket a lány kezébe nyomva, a másikat rutinosan kapva fel magamra-, aztán kezemmel magam elé intem Doretet, és egyenesen a már előkészített testhez vezetem. A test már boncolásra kész, és erős formalin szagot áraszt magából, körbelengve az egész helységet. Hamar hozzászokik az ember.
-Jó meglátások, bár nem volt nehéz őket felfedezni. - Bólogatok, aztán egy mosollyal oldalra sandítok a lányra, és magamban adok neki egy piros pontot, amiért még arra is ügyelt, hogy kesztyűt kell húznia. A legtöbbet úgy kell figyelmeztetnem, hogy nehogy megfeledkezzenek róla.
-Ez a test ma már nem lesz fölnyitva csak holnap reggel. Ma csak kézlenyomatot veszünk tőle, és DNS-t is, mivel a férfit névtelenül, iratok nélkül hozta be a rendőrség, és még egy hozzátartozó, rokon sem jelentkezett. - Szemléltetem a lánnyal, hogy mi is fog történni, aztán bekapcsolom a test fölött lévő, erős fényű lámpát, és felnyitom az egyik, majd a másik szemét is. A sárgaság a szemeiben májelégtelenséget, esetleg nagy ritkán rákra utal.
-Mit látsz ebből? - Kérdezem, egyik szemét nyitva tartva, hogy Dorete is megnézhesse.

Az, hogy a férfi ilyen lazán beszél, nem udvariaskodik, és nem is finomkodik azzal hogy hogy beszéljen itt én is felengedek kicsit, a rendőrségnél általában lehurrogják a humorom főleg Dr. Kingle, szerinte ugyanis nem illendő ha viccelődök, még akkor sem ha halott az illető, persze olyan tipikus gyomorfelfordító megszólásokat nem is szoktam használni, mert hát nekem is van azért modorom. De a nő még a legkisebbet se szereti, így inkább rászoktam a túlzott udvariasságra, hiába, ha jó ideig dolgozik valaki annál a nőnél megunja hogy a fiatalosnak vélt beszédével kiselőadást tart, magamnak is megspórolok ezzel egy negyed óra locsogást, és neki sem szárad ki a szája...hiába mindig is nagylelkű voltam. Ahogy ezen gondolkodok elmosolyodok az orrom alatt, majd csak nézem ahogy az előbb engem észre se vevő nő hogy pattog vissza egy csészével, amit Shane elvesz. A kis közjátékra amivel a nőt még nagyobb zavarba, és egyben fellegekbe is emeli megemberelem magam, és nem forgatom a szemeim egy sóhajtással meg, nem értem egy ilyen kis gesztustól hogy lehet a padló felett fél centivel billegni ahogy ezt az épp távozó nő is teszi. Jó, azért bevallom ideiglenes "'mentorom" tényleg nem egy púpos hátú toronyőr, de akkor is....bár lehet csak én vagyok túl érzéketlen az ilyenre, mármint az ilyen túlzottan átlátható kis "bókokra" vagy mikre. Ismételt - már szokásommá vált- elmélázásomból a férfi hangja ránt ki, így felemelem a tekintetem rá, és elmosolyodok. - Igen, még szerencse, bár kitudja amilyen vénlány még az sem kizárható hogy nagyothalló bagoly lesz belőle. - vonok vállat egy sóhajjal. A felém nyújtott köpenyt gyorsan magamra húzom, habár a békaruhám mellé fölösleges lenne, de ha már idenyújtotta akkor felveszem. A testnél érzett formalin szagra fintorgok egyet, megtudom szokni de akárhányszor frissen érzem pár perc mire ténylegesen nem törődök vele, ugyanis szúrja az orrom. A dicséretre nem szállok a fellegekbe, látom rajta, hogy előtte már rég átnézte a testet, csak arra volt kíváncsi hogy a sebeket - amik egy normál ember szemét is kiszúrnák - mikor veszem észre, mert hát ő is mondta nem volt nehéz meglátni őket. Arra hogy mi lesz a feladatunk bólintok, majd figyelem ahogy megnézi a szemeit, mire kíváncsian odahajolok, amint kérdez tőlem, bár a lámpa fénye miatt hunyorgok, a túl világosat sose bírta a szemem, részben mert Dániában sose sütött annyira, esős ország lévén, másrészt szürke szemem eléggé érzékeny a túlzott fényre, sötétben jobban látok, legalábbis kellemesebb. - Mmm... - nézem az élettelen tekintetet miközben próbálok hozzászokni a fényhez. - Kicsit talán sárgás a szemfehérje....és be is vérzett picit. Lehet hogy a májával volt valami baj, a bevérzést pedig az alkohol is okozhatta...vagyis hát a rendszeres túlzott alkoholfogyasztás.... - állapítom meg, majd ismét Shanere tekintek, jól mondtam-e és fel is egyenesedek, bár nem kell nagyon, méreteimből adódóan közelebb vagyok az asztalhoz mint a mellettem álló. - Mégis mibe keveredhetett hogy így végezte?.... - kérdem magamtól motyogva, sok brutális esetet láttam már a rendőrségnél, de hogy egy negyvenes férfi hogy végezhette golyóval a fejében, és késsel a mellkasában.... - Hol találták meg? - érdeklődöm, már csak kíváncsiságból is miközben végignézek a testen, majd felnézem a férfira. - Öhm hozzam akkor az ujjlenyomat levételhez szükséges dolgokat? - biccentem félre a fejem.

Örülök, hogy sikerül hamar kávéhoz jutnom, és, hogy a mellém kiosztott tanonc is hamar megérkezik. Érdekes, a rutinosabbak késni szoktak, mert már van egy kis tapasztalatuk abban, hogy mi is fog történni, és, hogy nagyrészt, logikusan csak figyelni fognak, hiszen tapasztalatlanok kezébe nem adhatok szikét, bordanyitót, hogy végezzenek el egy komplett boncolást egy friss, egyenlőre még teljesen érintetlen testen. Dorete biztos még az újabbak közé sorolható. Általában azok szoktak pontosan, vagy még hamarabb is érkezni, hiszen a legtöbbjüket hajtja az érdeklődés, és ebben az időszakban még hatalmas a tudásszomjuk is. Azért abban bízom, hogy valami füzetet és tollat is hozott magával jegyzetelés céljából, hiszen azért nem csak gyakorlatból áll ám ez. Még a végén Dr. Kingle engem szúrna le azért, hogy mi az, hogy a diákja felkészületlenül érkezett "órára", és semmit nem jegyzetelt. Mintha az én feladatom lenne ellenőrizgetni, hogy ki mennyire felkészülten érkezik. Én mondom, egyszer ez a nő fog a halálba kergetni! Na, de elég is volt ennyi filozofálás!
-Nem szokták megvárni, hogy elérjék az ilyenek a nagyot halló bagoly kort... - Célzok itt most ezzel arra, hogy az ennyire idős, halláskárosul embereket általában nyugdíjaztatni szokták, ha már annyira komoly probléma ütötte náluk fel a fejét. Azért mi sem tartunk meg minden jött-ment alkalmazottat.
Megvárom, ameddig Dorete felkapja magára a fehér, orvosi köpenyt, aztán már kezdhetjük is a mai napi feladatot, ami kevésbé lesz olyan megterhelő, vagy -számára-, elborzasztó látvány, mint egy boncolás. Még szerencse, hogy holnap kell hozzákezdenem! Belehalnék, ha ma kellene megcsinálnom, amikor már kettőig se látok. Különben is, van, hogy egy halotton napokig is dolgozunk.
Kezeimet összefonom a mellkasom előtt, és elismerően bólogatok, ahogy szépen sorjában, nem kapkodva, precízen kielemezgeti, hogy merre is találhatóak azok a sérülések a testen, amik a halálát okozhatták a fickónak. Legalábbis, amire mi gyanakszunk.
-Dr. Kingle elégedett lesz veled, úgy érzem. - Kerül egy félmosoly az arcomra, miközben ezt közlöm vele.
-Tudod, nem minden "tanítványa" jön rá ilyen hamar egyes dolgokra. - Közlöm vele, miközben kesztyűs kézzel óvatosan elfordítom a férfi fejét először jobbra, hogy megnézhessem, hogy van-e valami elváltozás, sérülés a bal oldalán, aztán mikor semmit nem találok, átmegyek a másik oldalára, és ezennel balra fordítom a fejét, közben szemügyre véve a halántékára ejtett lőtt sebet is. Amikor ezzel végzek, következik a szemnek az egyenként történő szemfelnyitogatása. Rögtön feltűnik, hogy a szemfehérje sárgás elszíneződést mutat, ami máj elégtelenségre utal. Doretet magam mellé hívom, és utasítom, hogy vegye ő is szemügyre, mi tűnik fel neki először rajta. Ameddig ő az "asztal" egyik oldalán áll, és vizsgálgatja a "páciens" szemét, addig én a másik oldalon vagyok, és mikor a kielégítő választ megkapom, a pasas arcáról a velem szemben álló lányra sandítok.
-Ügyes! - Bólogatok, és hagyom, hogy a halott szemhéjai visszacsukódjanak, miközben egy kérdést intéz hozzám a lány.
-Caldwell nem egy nyugodt, barátságos falu, ahol mindenki ismer mindenkit, és mindenki puszipajtás mindenkivel. Elég veszélyes környék. Itt bármi megtörténhet. Nem vagyok rendőr, de akár egy egyszerű bandaháború áldozatául is eshetett, vagy egyszerűen csak voltak a pacáknak rosszakarói. - Még a rendőrök sem tudják biztosra, és folyik az ügyben a nyomozás, hogy mi is történhetett, de azért egy-két tippemet megosztom vele, ha már ennyire kíváncsi. Azt pedig talán nem is kellett volna ragoznom neki, hogy mennyire veszélyes ez a környék, hiszen ha jól tudom, ő is itt él. Hiba volt ideköltöznöm Emmával, már én is tudom...
-A folyóparton talált rá egy arra sétáló pár. Ők értesítették a rendőrséget. Vízbe dobhatták. Mindene vizes volt. A folyó nyilván ezen a szakaszon mosta partra. Látod? Itt látszik is a kiázott bőr, és a sok ázástól elsárgult, kissé megpuhult köröm is. - Ekkor megemelem a férfi kezét, és Dorete felé mutatom.
-Szeretnéd te csinálni? - Érdeklődöm, amikor eszembe juttatja a kézlenyomat vételt is.
-Ott a harmadik fiókban találod hozzá a megfelelő dolgokat. - Utasítom, hogy ha még nem gondolta meg magát. Ha idejön a kis műszerrel, és még mindig ragaszkodik ahhoz, hogy ő végezze a feladatot, akkor mögé állva, a válla felett figyelem, hogy hogy dolgozik.
-Várj, ezt az ujját ide... - Fogom meg azt a kezét, amivel éppen a pacák egyik ujját fogja, és igazítom közben a megfelelő helyre.
-Miért döntöttél úgy, hogy ezen a vonalon haladsz tovább? - Ezt minden tanulótól megkérdezem, hiszen a patológusság nem egy olyan munka, amit szívesen űznek.

Felnevetek halkan amint közli nem szokták általában megvárni míg ennyire kiöregszik valaki. - Igen, tudom de senki se szívesen jelentkezik a rendőrségre ha állás kell neki, még ha csak iratokat kell fénymásoljon akkor se. - jegyzem meg, hisz hát errefelé nem érdekel senkit miért, vagy mit dolgozik valaki a rendőrségen, ha olyan helyzetbe kerül, így is, úgyis megszívja. Ezért is van csak három tanuló asszisztens velem együtt a rendőrségen. Én sosem voltam az a félős típus, hát a múltammal mondjuk lehet annak kéne lenem, ám a dolog ami történt velem pont a visszájára fordított, nem egykönnyen ijedek meg, kicsit talán érzéketlen is lettem, de ez már az én magánéleti problémám csak. Mikor a dicséretet hallom elégedetten vigyorodom el, hiába az a vén boszorkány akármennyire is megy néha az idegeimre, és kell leírnom szinte minden mondatát szó szerint, és bújnom az anatómiai tankönyveket hogy aztán boncolás közben ha épp nem kiselőadást tart hát engem kérdezzen ki megéri. Amúgy is szeretem az anatómiát, és érdekel a boncolás, mindenki flúgosnak tart érte, főként a bandám, de nem érdekel a véleményük. - Valóban? Pedig ezek a sebek egy vak ember szemét nem szúrnák csak ki..... - mondom a sérülések felé bökve az állammal, de azért örülök annak amit mondd, ezek szerint nem vagyok tipikus lehetetlen eset. Mikor Shane a férfi arcát nézegeti tekintetem ismét lesiklik a testére, és gondolkodva ráncolom össze a homlokom, majd ahogy az ismételt kis megerősítést kapom hogy rendben van a "tippem" mosolyom majdnem állandósul az arcomon, kezdek hozzászokni az éles fényhez is, így más hunyorgás nélkül nézek át a "dokira" miközben ismét beszélni kezd kíváncsian hallgatom majd hümmögök egyet elgondolkodva. - Valóban nem egy biztonságos és nyugodt hely, de egy bandaháborúban nem tudom elképzelni... - jegyzem meg elhúzva a szám ismét elgondolkodva, lehet hogy csak az én sztereotípiám, de az ilyen férfakat vagy a kocsmában vagy otthon a tévé előtt tudom elképzelni csak. Majd ahogy meghalom hogy a folyóból halászták ki sóhajtok egyet, akkor ezért olyan furcsa szagú, amit még a formaldehiden keresztül is érzek. Bólogatok ahogy lenézek a körmére. - Igen látom, de akkor ezek szerint a körme alól vehető DNS-nek is lőttek....és az egyéb nyomoknak amik a testén lehettek a támadáskor. - nézem a körmöket, a felőlem lévő kezét fel is emelem és megnézem közelebbről is, és valóban nincs alattuk semmi, mire újra sóhajtok, a kérdésre a férfi felé fordulok és leeresztem a kezét. - Persze hogy szeretném! - vágom rá rögtön, majd az utasítás szerinti fiókhoz nyúlok, és kiszedem belőle a dolgokat. - Egyébként sose tudtam, ha az ujjai kiázottak nem kell először megvárni míg megszárad kicsit a bőr felszíne, vagy valami? Nem lesz más tőle az ujjlenyomat? - érdeklődök, mert hát azért én se tudok mindent, sőt sok mindent nem. Miközben próbálom levenni a kézlenyomatot Shane megigazítja mire már figyelmesebben csinálom bólintva, hogy értettem, nem szeretem ha hozzámérnek, ám ezt amikor gyakorlaton vagyok egyszerűen levetkőzöm, hiába ha valamit azért szúrok el, mert nem hagyom hogy eligazítsanak sose fogok semmire se menni, mégis kicsit kirázza hideg, de jól titkolom. A kérdés nem ér váratlanul, kíváncsi voltam mikor kérdezi meg, mert ezt mindenki megkérdezi tőlem, bár általában nem ilyen nyugodt hangsúllyal, inkább mint akit őrültnek néznek, vagy minimum fogyatékosnak. - Nem tudom igazából, ha azt mondanám csak azért mert szeretnék állandó igazságot tenni hazudnék. Az is fontos, mert így tényleg sok embernek segítek, főként a hozzátartozóknak hogy képesek legyenek lezárni a dolgot, de igazából a fő indokom mert megtetszett és kész. Világ életemben érdekelt az anatómia, még az iskolában is imádtam békát, meg patkányokat boncolni. - Hangom kicsit nosztalgiázó, ahogy az iskolát említem, akkor még minden rendben volt.... amint levettem a kézlenyomatot sóhajtva teszem vissza a férfi kezét a boncasztalra majd leteszem a levett "mintát" az egyik asztalra hogy ne vesszen el. - És maga, miért épp a patológia? Nem néz ki épp egy korosodó vén pacáknak aki ezt csinálja, otthon várja a felesége, vagy a kutyája, és minden este elmegy a haverokkal inni hogy elfelejtse amit itt lát.... - pillantok fel ismét Shanere miközben kezemmel kicsit megtámaszkodok a boncasztalban. - Sokkal inkább tűnik amolyan szingli férfinak aki esténként bulizni jár és nőket szed fel, és valami nyugis, de a nőket mégis vonzó állása van. - jegyzem meg kis félmosollyal, lehet talán kicsit pimaszul is, majd elfintorodok, az orromat csikizni kezdi az egyik elszabadult hajtincsem, mire a karommal próbálom hátratűrni, nem akarok a kesztyűs kezemmel hozzányúlni, sem azért mert akkor trutyis lenne a hajam, sem azért mert akkor újat kéne felvegyek, nehogy valami rákerüljön a testre a hajamról. - Akkor már csak a DNS levétel van hátra nem?

Alig észrevehetően elmosolyodom, amikor meghallom a halk nevetését. Mindig is tudtam, hogy oltári mókás alak vagyok, de hogy ennyire. Mindenesetre az én arcomra is mosolyt csal ez a fajta felszabadultsága. Kész megkönnyebbülés, hogy a fapofájú, elborzadt arcú tanoncok között egy ilyen energia bombának nevezhető csaj is helyet kapott. Ettől csak nekem is jobb lesz a kedvem, és máris nem úgy állok neki az elvégzendő melómnak, mint egy kényszeres dolognak, amit ha megcsinálok, pénzt kapok érte, biztosítva ezzel a megélhetésünket a lányunkkal.
-Szerintem azért elég sokan pályáznak erre az állásra. Jól fizet, és tele van izgalommal, nem úgy, mintha egy irodában kéne egész nap gubbasztania az embernek. – Cáfolok rá a véleményére, alaposabban is szemügyre véve közben a holttestet. Örülök, hogy észreveszi azokat rajta, amiket kell, bár azért örömtáncot semmiképp sem fogok járni, hiszen csak egy elvárást teljesített, amit mindenki másnak meg kellett volna tudni oldania.
-Persze, hogy egy vakembernek nem tűnnének fel… - Sandítok rá az asztal másik oldaláról vigyorogva. Persze, tudom, hogy nem gondolta komolyan az előző vakemberes szösszenetét, de ki nem hagyhattam, hogy ne tegyek rá valamilyen megjegyzést, bármit.
-Nem kellett, hogy szerves tagja legyen annak a bandaháborúnak. Akár véletlenül is belekeveredhetett. Ki tudja? Ha egy gettó környéken járt… ott pedig bármi megtörténhet, nem igaz? Lehet, hogy arra sétált, és teljesen véletlenül ő lett a célpont. Nem mindennapi dolgok történnek ebben a városban… - Utolsó mondatomat sejtelmesen közlöm vele. Felfedezhető benne a rejtett elővigyázatosságra intés is. Egy jó darabig ugyanazzal a kifürkészhetetlen, merev tekintettel fürkészem Dorete arcát, aztán szóba kerül az ujjlenyomat vétele is. Közben azért beavatom abba is, hogy hol, és milyen körülmények között találtak rá a testre. Nem is akárhol ráadásul, hanem a folyóparton.
-A DNS mintát elvileg a helyszínelők már kint, a helyszínen levették tőle. Arra nekünk már nem lesz gondunk. – Duruzsolom a válla felett, koncentrálva közben arra, hogy az ujját a megfelelő helyre irányítsam, hogy rá tudja nyomni a halott ujját, annak érdekében, hogy a lenyomat is elkészülhessen.
-Add ide, elküldöm a laborba… - Veszem át tőle, majd a levett mintát egy steril zacskóba csúsztatom, és bedobom egy szemétlerakónak kinéző kis résbe, ami a falra van szerelve, és amin keresztül egyenesen a laborba irányítódnak a minták.
-Már eléggé megszáradt ez alatt a pár nap alatt ahhoz, hogy sikerüljön a minta. – Nyugtatom meg, miután visszatérek, aztán a test száját felhúzom a fogsoráról. Nem látok semmi féle különösebb elváltozást, bár a rohamosan romlásnak indult, igen csak sárga fogak dohányzásra utalnak. Ez azonban egyenlőre nem lényeges a számunkra, így vissza is engedem felsőajkát a fogsorára.
-Csak aztán nehogy egyszer megbánt, hogy ezt a szakmát választottad. – Figyelmeztetem.
-Tapasztalat. – Ekkor már mosollyal az arcomon, védekezően tartom fel magam elé a karjaimat, mielőtt még „támadhatna”, hogy ő aztán soha nem fogja megunni, mert világ életében patológus akart lenni. Erre csak azt tudom mondani, hogy mindenki így kezdi.
-Szerinted csak korosodó vén pacákok lehetnek patológusok? – Érdeklődöm összeráncolt homlokkal, megtapogatva közben a halottat, hogy találok-e törött csontot.
-Igazából én is hasonló okokból választottam ezt a melót, mint amikből te is. – Azt persze már nem fogom elmondani neki, hogy a feleségem halála után döntöttem így. Az már túl személyes lenne.
-Hopp egy törött borda… - Szólalok meg, mintha csak kincset találtam volna, amint kitapintom az elváltozást.
-Bár lehet, hogy akad itt még több is… - Veszem alaposabban is szemügyre a csontokat, direkt elengedve fülem mellett Dorete mondatát, amiben azt taglalja, hogy milyennek is képzel el a magánéletben. Nem akarok erről beszélni, és nem is fogok, ha rajtam múlik.
-Kösd össze a hajad. Úgy neked is jobb lesz. – Húzok elő egy befőttes gumit a köpeny zsebéből. Ilyen mindig megtalálható nálam, mert sok a lány tanonc, akiknek hosszú a hajuk, és az istenért sem képesek hátragumizni.
-Hát, mivel odakint a helyszínelők ezt már megoldották helyettünk, így már az sem kell. Ülj le, és írd le azt, amit eddig megtudtál. – Mondom egy cseppet távolságtartó, gépies hangon. Hiába, könnyedén eltudja venni a kedvem, ha valaki idegen próbál a magánéletem felől érdeklődni.
-Ha még van annyi időd, akkor meghívlak egy teára fent a kantinba. Tekintsd ezt amolyan dicséretnek, amiért ma jól teljesítettél. – Akasztom fel közben a fogasra a fehér köpenyt, az előtérből szólva neki.

Végighallgatom a férfi szemszögét is, mire hümmögve bólintok. - Igen végül is fel lehet így is fogni, de azért a város legeldugottabb rendőrösén a fene e szeretne dolgozni... - tartok ki azért a véleményem mellett, habár így belegondolva Shanenek is igaza van, mondjuk épp én mondom azt amit mondok? Vicces, amikor pont ott gyakorlatozok. Arra hogy még egyel rákontráz a vakos elszólásomra elvigyorodok, tudom hogy csak húzni akarja az agyam, vagyis hát az arcán lévő kifejezésből ezt szűröm le, mégis viszket a tenyerem egy jó kis vállba boxolásért, ami, hát már nálam megszokás, a barátaim panaszkodnak is miatta hogy néha ha poénból is túl nagyot ütök. Végül visszafogom magam, azért hogy nézne az ki, ha itt hirtelen vállba boxolnám a "mestert" még ha csak viccből is? Alig ismerem, és ő is engem, bár ettől függetlenül rokonszenvesnek tűnik. - Igaz, igaz... - tartom fel a kezem megadóan, hisz végül is igen, járhatott csak rosszkor rossz helyen, bár csökönyös kis sztereotípiáimba mégse illik bele, de hát ezért is nem mentem rendőrnek, van amiben túl dús a fantáziám, ebben inkább szegényes, és a tényekre támaszkodó. A titokzatos utolsó mondatra azonban érteltenül, de immár kíváncsibban ráncolom össze a szemöldököm és nézek kérdőn a férfira, szívesen visszakérdeznék, de egyenlőre nem teszem, a merev tekintet amivel néz kicsit irritál, nem értem mire fel, főként azt nem hogy mi ez az intés a hangjában...bááár, ha belegondolok egy 155 centis lánynak akinek még a tojáshéj ott fityeg a seggén én is ezt mondanám talán, de nem hat meg, nem félek éjszaka az utcákon, még a sikátorokban sem, ám ez a hanglejtés csak még inkább felfokozza a kíváncsiságom, ami meg is látszik a pillantásomban, ahogy lopva végigmérem Shanet újra, most már tüzetesebben. Ahogy azonban a vállam felett megszólal összerezzenek, és megborzongok, magam se tudom jó, vagy ép rossz értelemben, ám elpirulok ostoba reakciómon, amikor csak egyszerű választ adott a kérdésemre. - Értem, akkor ezt az időt is megspórolták nekünk - bólintok, majd ahogy kéri a lapocskákat átnyújtom őket lekapva az asztalról, és nézem ahogy elsétál a kis szemétledobónak tűnő lyuk felé, midig is érdekesnek találtam ahogy meg tudjuk oldani mi emberek a dolgainkat, hogy a legkevesebb mozgással a legtöbb mindent elintézzünk. Én magam inkább sétálnék, örökmozgó lévén, de ez megint csak én vagyok. Amikor visszatér és megkapom a kérdésemre a választ bólintok, örülök, hogy akkor legalább nem kell újat csinálnunk, így tényleg le van tudva a dolog. Figyelmesen nézem ahogy még megvizsgálja a fogait, odahajolok hogy én is lássam, de azért ügyelek ne másszak bele a személyes terébe, csupán csak látni akarom azt, amit ő is észrevesz. Ahogy a kis tanácsát hallom elmosolyodok, és valóban már nyitnám a szám egy kis hadakozásra, amikor megelőz, és rávágja hogy tapasztalat. Felnevetek ismét jóízűen, és újra kiegyenesedek, tovább lesve ahogy a bordákat vizsgálja sorba. - Hát, remélem nem fogom megbánni, bár amennyi szörnyűséget láttam, nem hinném hogy érhet még új.... - sóhajtok, hangom kicsit talán elcsigázott, és keserű, kihallatszik belőle hogy nem csak a rendőrségnél töltött gyakorlati óráimra gondolok, el is húzom a szám, ahogy hallom mennyire kihallatszott ez a hangomból, és lehajtom a fejem magamban zsörtölődve. A kérdése ismét kiránt a mélázásból, vagyis most pontosabban a mérgelődésemből és feltekintek arra ahogy tapogatja a testet. - Hát nem, de fiatal férfi ember nem épp felboncolt hullákkal szeretne dolgozni nem igaz? Nem egy álom meló. - mosolygok, megint én beszélve, aki ilyen fiatalon ezt választotta. A törött borda megállapításra elmosolyodik lágyan, nekem a férfi most inkább arra hasonlított, mint egy gyerek aki valami fényes tárgyat talál a homokozóban, és azt hiszi értékes. Ám ez a hangosan inkább magának beszélés sem tereli el a figyelmem arról, hogy láthatóan nem szeret a magánéletéről fecsegni, amit megértek, végül is én sem szeretem kifecsegni az életem, így megfogadom magamban nem kérdezek többet, legalábbis nem olyasféle témában. Kínosan is érzem magam, mert láthatóan máris megint merevebb lett, és távolságtartó, ezt a hangjából is kihallom. - Köszönöm nem kell gumi, van... - fordulok oldalra hogy lássa fel van kötve a hajam- ...csupán elöl jön ki mindig pár tincsem. Majd az ismét távolságtartó, kicsit közönyös hangnemre inkább nem szólok semmit, nem szeretek bocsánatot kérni, így inkább előhúzom a gatyám gumis derekával magamhoz szorított jegyzetfüzetem, és a tollam, - hiába ezeknek a békaruháknak nincs zsebük, így leleményes kell legyen az ember- majd visszahajtva a felsőm a hasamra és a gatyára lejegyzem a dolgokat, figyelem, még észrevesz-e valamit a férfi. Végül ahogy látom nem elteszem vissza ahol voltak a dolgaim, és levéve a gumikesztyűt bedobom őket az egyik közeli szemetesbe. Elnézve a testet kezdek gondolkodni, hogy nekem itt valami nem kerek, mikor már kintről hallom Shane hangját. - Rendben, de....a testet nem kéne addig visszadugni a frigóba amíg holnap fel nem boncolja? - kiáltok oda neki, mert hát oké hogy itt hideg van, de mégse annyira mint a kis fagyos "koporsókba" ahol tárolni szokták őket.