Day and night cafe

-Rövidre fogom vágni a hajadat Flora, ha több, mint egy hónapig még ez fog menni! - Üti meg fülét valahonnan a háta mögül érkezve, a bátyja fenyegetése, amint fojtott hangon mindezt a vörös tudtára hozza, miközben két kézzel fogja hátra húga haját, teljesen ellentétes irányba fordítva a fejét, ahol egész biztos, hogy tekintete nem találkozhat össze az előtte térdelő, és a wc mellett támaszkodó Florával, és a wc kagylóval sem. Már második hónapja tartanak ezek az elviselhetetlen, kínzó rosszullétek, amiknek semmi jótékony hatásuk sincs. Éppen ellenkezőleg! Több kárt okoznak, mint hasznot. Ez a sok hányás, és étvágytalanság nagyon is kihat Flora fizikai és mentális jólétére is egyaránt, és teljesen legyengíti a szervezetét. Már a srácokkal sem szívesen jár el gördeszkázni, vagy éppen focizni, baseballozni, mivel néha már arra sincs ereje, hogy felemelje az iskolában a tollat és írjon vele. De hát ki mondta azt, hogy az átváltozása előtti időszak felhőtlen, és tünet mentes lesz? Benjamin nem egyszer felkészítette már a kis vöröst arra, hogy milyen kínok várnak rá majd az átváltozása közben, és, hogy milyen kellemetlen tünetek is fogják gyötörni az előtte lévő időszakban. Sok mindent kibírt és túlélt már, és nagy a tűrőképesség és fájdalom küszöbe, de most már inkább azt kívánja, hogy bárcsak már mindenen túljutna, és végre elkezdhetné élni a vámpírok életét, úgy ahogy azt a bátyja, és az összes haverja is teszi, akik már mind-mind átestek az átváltozáson.
-Úgy beszélsz, mintha direkt csinálnám és élvezném! - Vág vissza dacosan, és áll föl a wc mellől, könyökével direkt taszítva egyet Benjaminon. A mosdó fölé hajolva, első dolga, hogy kiöblítse a száját, majd a fogát is megmossa. A tükörbe nézve viszont félre biggyesztett szájjal tapasztalja -mint mostanság minden egyes alkalommal, amikor tükörbe néz-, hogy vonásai elég megviseltté váltak az állandó rosszullétek végett, amiktől aludni sem tud. Ebből kifolyólag, az álmatlanságot jelző, lila karikák is egyre sötétebbé és nagyobbá válnak zöld szemei alatt napról napra.
-Most meg hová mész? - Kérdezi a férfi, miközben Flora sértetten, egy szót sem szólva, kiviharzik a fürdőszobából, pont Ben előtt vágva be annak ajtaját. Még hallja, amint odabent, az ajtó másik oldaláról leesik a törülközőket tartó kis fogas, amit egy hatalmas, az egész villát megremegtető, cifra káromkodás követ. Nyilván ráeshetett Ben lábára, vagy összetörhette a csempét, ami igazából nem is lenne olyan hatalmas veszteség, mivel a vagyonuk van olyan nagy, hogy megengedhessék maguknak azt, hogy akár az fürdőszobát újra csempézzék.
Pufogva, feldúltan, az orra alatt morogva, aprócska kezeit ökölbe szorítva, rongyol végig Cadwell utcáin, azzal sem foglalkozva, hogy jelen pillanatban minden járókelő inkább megtartja vele a tisztes távot, amiért magában beszél, és ócsárolja még az Őrzőt is.
Eltelik egy jó pár perc, mire sikerül lenyugodnia, és felfognia, hogy milyen pofátlanul is hagyta ott a bátyját, ráadásul még az ajtót is rácsapta. Jelleméhez hűen, rögvest bűntudata támad, és az egyik kereszteződésnél megállva, már nyúl is a zsebébe a telefonjáért, hogy bocsánatkérő sms-t írjon Benjaminnak, aki legalább annyira feldúlt volt akkor, mint Flora. Sóhajtva dugja zsebre a készüléket, aztán megy át a gyalogos zebrán, tovább folytatva az eddig megtett útját. Kezeit fekete bőrdzsekije zsebeinek mélyébe süllyeszti, fejét pedig az aszfalt felé lógatja, minden egyes lépésénél tornacipőjének orrát bámulva, ahogy egyre előrébb halad. Annyira belemélyül a gondolataiba, és hagyja magát átadni teljes egészében a bűntudatnak, hogy még arra sem figyel föl igazán, amikor egy-egy járókelőhöz véletlenségből hozzákoccan a válla. Csak elmotyog pisze orra alatt egy halk, elfásult bocsánatkérést, és már megy is tovább, ameddig el nem éri kedvenc kávézóját, ahol minden reggel a kedvenc péksüteményeit szokta beszerezni, mielőtt az órái elkezdődhetnének. Elgondolkozik rajta, hogy bemenjen-e, mire végül sikerül meghoznia a döntését, és belökve maga előtt az ajtót, rögvest a pulthoz megy, útközben a fogasra akasztva dzsekijét, ami alatt egy szürke pulóver található.
Rendel magának egy narancs juicet, majd hamar kiszemelve magának egy két személyes asztalt -ahol már ül valaki, beletemetkezve egy újság lapjaiba-, le is dobja magát az üres székre. A telefonját kirakja maga elé az asztalra, és tekintetével szinte szuggerálni kezdi, hogy Ben végre írjon vissza neki egy-két bizakodó sort. Annyira el van a gondolataival, hogy még az sem tűnt fel neki eddig, hogy pofátlanul, engedély kérés nélkül ült le az üres helyre, amikor az sem elképzelhetetlen, hogy a vele szemben ülő idegen vár valakit arra a helyre, ahol most ő ül. Majd akkor bocsánatot kér így utólag is, ha letette a vele szemben ülő a telefont, ami hosszadalmas percek után be is következik végre.
-Halihóóóó! - Ha már megbocsájtást vár, nem árt kedvesnek és bájosnak lennie, hogy minél meggyőzőbb legyen.
-Bocsi, hogy csak úgy leültem ide, de teljesen el vagyok ma tájolva! - Néz rá bűnbánóan, el is feledkezve egy jó időre az sms-ről.
-Ömm... ott még van egy kis hab... - Mutat mosolyogva a saját szájának széléhez, amikor is sikerül alaposabban szemügyre vennie a vele szemben ülő, fiatal srácot. Azok az ismerős, csillogó szemek, az egyedi stílus és a zselézett haj...
-Zachy?! - Rikkantja, amikor rájön, hogy egy nagyon is felkapott tinisztárral van dolga. Szíve zakatoló tempóba vált egy pillanat leforgása alatt, kezeit pedig csillogó szemekkel, meglepetten kapja a szája elé.
-El akartam menni a tegnapi koncertedre, de... - Azt azért nem mondhatja, hogy túlságosan is lefárasztotta a sok rosszullét, ami a vámpírrá válásának folyamatához tartozik.
-... de már... nem volt rá jegy... - Hazudik gyorsan és egyáltalán nem hihetően, miközben válltáskájából előkap egy papírt és tollat, és bájtól kivirult arccal, félénken átlökdösi azt az asztal túloldalán ülő srác elé.

Nem szeret veszekedni Benjaminnal, főleg nem úgy elválni tőle, hogy nem tudták megbeszélni a fennálló problémát. Olyankor mindig lelkiismeret furdalás támad, mint ahogy azt most a mellékelt ábra is tökéletesen jól ismerteti a környezetével. Ez leginkább abban nyilvánul meg, ahogy végig rongyol Caldwell utcáin, és betér a kávézóba is, ahol már arra vár, hogy a bátyja írjon egy választ a bocsánat kérő sms-ére. Ezennel csak egy narancslevest vesz, mivel máshoz egyáltalán nincs most gusztusa, és jelen pillanatban pénz sincs nála annyi, hogy megengedhessen magának több fajta sütemény, vagy kávé vásárlását. A szívószálával szórakozottan, mégis némi feszültséggel, kavargatja a narancs juice-át, miközben zöld szemeit egy pillanatra sem veszi el a telefonjáról. Tekintetével már-már szinte manipulálja a készüléket, hogy az rezegni kezdjen és megláthassa a kijelzőn Ben nevét, de egyenlőre semmi jele annak, hogy a bátyja egyáltalán elolvasta volna az üzenetet. Fél attól, hogy talán napokig tudomást sem fog szerezni róla, amikor ebben az időszakban tényleg nagy szüksége lenne Ben segítő kezeire, és a tanácsaira is egyaránt. Amikor először a szájába veszi a szívószálat, és szívja föl vele az első kortyot, akkor tűnik csak fel neki a srác, aki vele szemben ül, és buzgón telefonál. Félve dől hátrébb a széken, abba hagyva narancslevének a kavargatását és ivását is egyaránt. Bűnbánóan kezdi el fürkészi a vele szemben ülő idegen arcát, miután annak sikerül letennie a telefont. Amint ez megtörténik. Flora kihasználja a helyzetet és rögtön magyarázkodásba kezd, hogy mi is a legfőbb oka annak, amiért pont ehhez az asztalhoz ült. Hangja, arcmimikája és a mozdulatai is tanúskodnak arról, hogy mennyire sajnálja, amiért észre se vette a fiút, és még csak meg se kérdezte tőle, hogy leülhet-e.
Talán ennek a túlzott lelkiismeretességének köszönhető az is, hogy sikerült kiszúrnia , ő bizony egy popsztárral ül szembe, ráadásul azzal a popstárral, akinek még ő is énekli a számait, és hallgatja is szinte napi rendszerességgel a zenéjét. Bár Flora nem sorolható az őrült, fanatikus rajongók közé, akik nap, mint nap körbe lengik szegény srácot, mozgás, életteret sem hagyva neki.
Szerencsésnek mondhatja magát Zacky abból a szempontból, hogy Flora nem egy olyan kis mitugrász, bár lehet, hogy túlzott közvetlenségével jobban elfogja venni a nagyképű srác életkedvét, mint egy minden lében kanál, visítozó rajongó lány, aki már annyitól sírva fakad és a bugyijába csurgat, ha elcsíp Zackytől egy mosolyt a tévében.
-Hát, csak remélem, hogy nem vagy annyira barbár, hogy egy rajongót megfosztasz az aláírás okozta örömöktől. - Válaszolja egyszerűen, és pimaszul, bár kezei még mindig remegnek, amiért szemtől szembe ülhet vele, és még beszélgetnek is. Félénken, kissé vonakodva tolja át neki a papírt és a tollat, majd kezeit ökölbe szorítja, így téve őket a szája elé, ezzel is takarva az arcán megjelent pírt.
Bár szája nem látszik az öklei miatt, zöld, nagyra nyílt szemein még így is lehet látni azt a kicsattanó örömöt, lelkesedést, amitől legszívesebben itt helyben, indián sikoltozással cigánykereket vetne, bár még sem teszi. Annyira azért még tudja moderálni magát, és nem akar bolondot csinálni magából mindenki szeme láttára. Egyébként is annyira remegnek még mindig a végtagjai, hogy ebből minden lenne csak sikeres cigánykerekezés nem. Maximum több órás várakozás az St. Ferenc kórház ügyeletén nyaktörés miatt.
-Csak valami kis baci. Ugyan már! Ennyi kell, hogy jól védekezzen és erősödjön az immunrendszered! - Kezd -a tőle már megszokott, idegesítő-, csacsogásba, amint múlni kezd hirtelen jött zavara. Arcán 1000W-os, fogkivillantós mosoly játszik, annak ellenére, hogy nagyon is tisztában van azzal, hogy Zach nem igazán szívleli a társaságát, ami kissé rosszul érinti, de ő ennek ellenére sem adja fel. Arcizmai már-már zsibbadnak a sok vigyorgástól. Elég idiótán érzi magát, főleg akkor, amikor hirtelen megcsörren Zacky telefonja, és egy újabb, hosszas beszélgetés veszi kezdetét. Minderre csak idegesen megköszörüli a torkát, és megdörzsölgeti a nyakát, aztán a poharáért nyúl, és szürcsölni kezdi az innivalóját, szemeivel végig követve, amint Zach végre megmozdítja a tollat, és elkezdi a papírra vésni azt, amire már annyira várt.
-Flora vagyok. - Vágja rá rögtön, és amikor látja, hogy milyen szöveget ír Zach a papírra, újra a szájára tapasztja a kezeit, mielőtt még örömében egy eget rengetőt sikítana, az asztal alatt pedig teljesen felspannolva kezd el dobogni a lábaival, mint egy hiperaktív kisgyerek.
Szíve újra kihagy egy ütemet, amint lerakja a telefont, és némán végig futtatja Florán a tekintetét, míg nem végül megállapodik az arcán. Az érdektelen hangnem érezhető Zach hangjából, Flora még sem szomorodik el miatta.
-Hát... még egészen kicsi voltam, amikor a bátyámmal ideköltöztünk, miután anyánk meghalt és... - Már egészn belemerülne a mesélésbe, amikor feltűnik neki, hogy Zahcet mindez nyilvánvalóan egy cseppet sem érdekli.
-Oh, nem is kérdezted. - Hajtja le bűnbánóan a fejét, és az ölébe ejtett kezeit kezdi el pásztázni egy darabig, némán a tekintetével.
-Mikor lesz a következő koncerted? - Fogalmazódik meg benne ey következő kérdés, amivel talán tovább lehetne vinni a beszélgetést, és Zackynek is megjönne a kedve,

Az adrenalin csak úgy tombol benne. Olyannyira, hogy szinte már azt is elfelejtette, hogy majd' meghal a kíntól, ami gyötri már lassan egy hónapja a közelgő átváltozása miatt. A tenyerei megállás nélkül izzadni kezdtek, ami eléggé kellemetlen, így nem csoda, ha az asztal alatt, megállás nélkül koptatott farmerjába dörzsölgeti a tenyereit, igyekezve mindezt feltűnés nélkül tenni. Szemeinek izgatott csillogása is csak arról ad tanúbizonyságot, hogy ez egyáltalán nem egy megszokott, minden napi szituáció nála, és, hogy teljesen zavarban van, ráadásul még izgul is, annak ellenére, hogy borzasztóan laza tud lenni még a számára teljesen ismeretlenekkel szemben is. Persze most ehhez a viselkedéséhez bőven hozzájárul az, hogy az egyik kedvenc énekesével ül éppen egy asztalnál, a kedvenc kávézójában, és úgy beszélgetnek, mintha Zach a kebelbarátai közé tartozna, és már ezer éve ismernék egymást. Ez persze azért túlzás, hiszen látszik az érdektelenség Zackyn, és Flora nagyon is jól tudja -legalábbis érzi-, hogy nem igazán szívesen láttott személy ennél az asztalnál, de a kalandvágyának, és nagyfokú érdeklődésének köszönhetően már csak azért is maradni fog, egészen addig, ameddig el nem küldik, hiszen nem mindennap adatik meg az embernek az, hogy egy kávézóban összefusson az egyik kedvelt popsztárjával, és személyesen is elbeszélgessen vele. Már csak azt sajnálja egyedül, hogy a kommunikációjuk nem jutott el eddig még arra a szintre, hogy mind a ketten kíváncsibbak legyenek egymás iránt.
Bár ennyi idősen már nem kellene ennyire lázba jönnie, de mégis ki az a személy, aki megtudná állni, hogy ne ugorjon ki a szíve a helyéről, és dadogás nélkül tudjon beszélni, ha szemtől szembe ülhet egy híres emberrel?
Hitetlenkedve, értetlenül húzza kicsit hátrébb magát, amikor Zacky pont az ellenkezőjét teszi, és kicsit közelebb hajol az asztalon keresztül Florához, hogy a szemeibe nézhessen, egy igen csak meglepő kérdéssel együtt, amit a kis vörös hirtelenjében nem is igazán tud mire vélni. Csak ül és félig felvont szemöldökkel állja a srác pillantását, ám amikor elkezdenek szépen sorjában megfogalmazódni az agyában egyes gondolatok, rögvest arra tud csak gondolni, hogy Zach mennyire élvezi is a nőneműek társaságát. Arra azonban nem vesz mérget, hogy pont rá lenne szüksége, így szinte rögvest el is veti ezt a gondolatot.
-Attól függ, hogy egy autogramért mit szokták kérni egy lánytól. - Válaszolja kissé oldalra biccentett fejjel. Bár nem látszik rajta, ő mégis hangosan és gyorsan zakatoló szívvel várja, hogy Zachary végre a tudtára hozza azt, hogy mit is akarna most a leginkább kapni Florától. Persze vannak olyan feladatok, amiknek a teljesítésére még a lány sem képes, így elképzelhető, hogy vissza kell majd utasítania, amint megtudja, hogy mit is akar az autogramért cserébe.
-Nem kell megjátszanod azt, hogy érdekel, hogy mi van velem, amikor látszik rajtad, hogy nem köt le a dolog túlságosan is... - Állapítja meg szerényen, igen csak halkan motyogva az orra alatt a szavakat, mintha csak magának szánta volna az előző megállapítást. Fejét közben le is hajtja, és újra elkezdi a narancsának a kevergetését a szívószállal.
Fejét nem emeli föl, amikor látja, hogy telefonálás közben megmozdul a keze, és egyenesen a papírért és tollért nyúl. Hamarosan fel is kerül egy kedveskedő mondattal együtt a fehér lapra a hőn áhított autogram. Csak a szemeivel követi nyomon, amint Zach keze a lap felett mozog, és rávési a megérdemelt aláírását. Szemei izgatottan villannak föl, amikor a telefon lerakása után elé tolja a papírt a tollal együtt. Két kezébe veszi az autogramot, és csodálkozva, teljesen elámulva kezdi el alaposabba is szemügyre venni. Még a lap üresen hagyott oldalait is "átnyálazza", mintha titkon abban reménykedne, hogy rejlik a papírra rögzítve valamelyik oldalán valami meglepetés ajándék, ami csak is FLorát illeti. Ez azonban csak egy szép álom, és az is marad. Beéri ő az autogrammal is, főleg, hogy a legtöbbeknek még azt sem sikerül szerezniük. Éppen a lámpa fénye felé fordítja a lapot, amikor egy hirtelen ötletet vág hozzá Zach a fejéhez, mire csak félrebiggyeszti az ajkait.
-Igen, meghalt. Apa is. Nem ismerhettem meg őt. - Válaszol halkan, kissé gyászosan, amikor belegondol, hogy tulajdonképpen egyik szülőjének a megismerésére sem kapott lehetőséget az Őrzőtől, mivel mind a kettejüket nagyon korán ragadta el tőle. Mindegy, ameddig Benjamin él, és mellette van, addig nem akar ilyeneken filozofálni.
Jó is, hogy Zacky felteszi a "sorsdöntőnek" bizonyuló kérdést, amire, ha akarna se tudna nemet mondani. Ha nem is sikerül jegyhez jutnia, szinte biztos, hogy már csak azért is meg fogja oldani a bejutást. Flora előtt nincsenek akadályok.
-Hááát... legyek ott? - Kérdezi sunyi tekintettel, pimaszkodva egy kicsit, mikor is egy fiatal lányka huppan le a srác ölébe, aláírásokért "könyörögve". Székével kissé hátrébb húzódik, amikor a vele szemben ülők bele kezdenek a kis eszmecserébe. Nyugodtan várja, hogy befejezzék. Ő addig elfoglalja magát, és jóízűen iszogatja a narancslevét, hiszen az nem fog elfogyni magától. Ám nyugodalmas percei csak is addig tartanak, ameddig a lányka fel nem tesz egy érdekes kérdést Zachnek, mire Flora szemei kikerekednek, és inkább leteszi a poharát, mielőtt elejtené, és vagy félre nyelné a tartalmát.
-Nem! - Vágja rá, reakció időt sem hagyva a srácnak. Tudja jól, hogy milyen kicsapongó életet él Zach, és nem akarja, hogy az a lány azt higgye, hogy Flora is csak egy a sok közül, akiket megdönt, majd pár óra múlva faképnél is hagy. Belőle soha nem lesz ilyen lány!
-Csodálkozol? - Kérdezi, miután a lány tovább áll. Egy darabig még figyeli távolodó alakját, majd újra Zacky felé pillant.
-Ő a húgod volt, jól sejtem? - Teszi föl kíváncsian a kérdését. Szeretne minél többet tudni róla.

Látja Zachen, hogy kicsit mintha a szívére venné, hogy Flora ennyire távolságtartóan viselkedik vele. Nyilvánvalóan egy ilyen helyes pofi nem pont ezt a tartózkodó viselkedési formát szokta meg, főleg nem egy nőneműtől, mivel állandó jelleggel lánykoszorú veszi körbe, amikor csak van egy kis szabad perce, és meglátják az utcán ténferegni. Nagyon is meglepődik Flora azon, amikor Zacky szinte követelőzően megkérdezi tőle, hogy mit is kap az autogramokért cserébe. A jelek szerint azonban mind a ketten teljesen félreértették egymást, és csak értetlenkedve bambulnak az asztal felett egymás szemeit fürkészve. Flora legalábbis így tesz, mivel tényleg nem érti, hogy ha Zachnek kellene most valami jutalmat kapnia amiért autogramot adott Florának, akkor miért nem tudja a srác kerek-perec szemléltetni a kis vörössel mostani, leghőbb vágyát. Flora ugyanis magától, segítség nélkül, barkóba játék keretein belül még jövőre se tudna rájönni arra, hogy Zacnek vajon mi járhat a fejében, és, hogy vajon mi az a dolog, amit elvár tőle az aláírásokért cserébe.
A hamarosan érkező, magabiztos, dacosnak mondható válasz szinte teljesen kizökkenti Florát a világból, és úgy éri, hogy súlytalanul lebegni kezdett, mint aki túl sokat, és túl jó anyagot szívott.
-Gondolozzunk logikusan. Ez most a te köröd. Te fogsz kapni... hát... ömm... valamit, szóval neked is kéne eldöntened, hogy mi lenne az. Tudod, olyan ez, mint amikor megkérdezik, hogy mit akarsz szülinapodra, aztán vagy megkapod, vagy nem. - Az utolsó kis hasonlat hirtelen pattan ki a fejéből egy gunyoros vigyorral párosítva, mintha csak célozgatni akart volna rá az imént, hogy még az is lehet, hogy nem fogja megkapni, amire vágyik, ha Flora azt éppen nem akarja.
Önelégült arckifejezés, mosoly lesz úrrá az arcán. Így is dől hátra a széken, kezeit a mellei alatt kulcsolva össze, egyik lábát pedig másik lábának térdén keresztezve.
-Akkor lettél volna udvarias, ha komolyan is gondolod, amiket mondtál... - Ránt vállat kissé flegmán, egyáltalán nem egy lányhoz illően. Kitartóan és igen csak bátran állja Zach tekintetét, egészen addig, ameddig a telefon újra meg nem csörren, és hosszadalmasan beszélni nem kezd. Értetlenül ráncolja a számára nagyon is kínainak tűnő hallottakra a szemöldökét, majd egy hosszadalmas levegő kifújással fel is adja a próbálkozásokat, hogy megfejtse azt, hogy vajon miről is lehet szó. Ameddig ők ketten a telefonon trécselnek, addig Flora felhörpinti a maradék narancslevét, és némán figyel, mindenével a készülék túloldalán ülő hangra összpontosítva, minta csak így akarnám megtudni, hogy kivel beszél és miről.
Fel sem tűnik neki, hogy olyan rendíthetetlenül figyeli még telefonálás közben is a srácot, hogy egy fikarcnyi ideje sincs arra, hogy elkapja a fejét valahova másik irányba, úgy téve, mintha az előző percekben legalábbis nem Zachet figyelte volna árgus szemekkel, hatalmasra nyílt szemekkel, egyik ujjával közben a többi papírt is oda lökdösi elé, míg másik kezét ökölbe szorítja, és így tapasztja rá a szájára.
-Időnk van bőven! Addig is gyakorlod... - Villannak meg szemei, majd a mozgó toll felé irányítja a tekintetét. Megvárja, ameddig a többi papír is elé kerül, aztán azokat is beteszi táskájába hol már biztonságos helyük lehet. Meglepődöttséggel, és egyszerre keserű érzéssel tölti el a vöröskét, amikor Zach a szüleiről kérdez, és a végén csak-csak kimondja felé a "bűvös" "sajnálom" szót, ami már sokat jelent Flora számára, még sem mondja ki, helyette csak elmerengve, finoman, alig észrevehetően elmosolyodik, miközben újra az asztallapját kezdi el bámulni.
-Nem ismertem őket, így könnyebb. - Vonja meg a vállát, aztán még mindig az eddigi "gyászos" mosolyával, felemeli a fejét. Ezzel az arckifejezéssel most teljesen úgy néz ki, mintha éveket öregedett volna.
- Hmm.. nincsen egészen véletlenül... most nálad itt jegy, amit csodák csodájára még eladó is? - Kezdi el kerülgetni a forrókását és igen csak lényegre törően célozgatni arra, hogy Zachnél talán akadhat egy kósza belépő. Már egészen jól megy neki ez a rábeszélősdi, amikor is megjelenik a semmiből Zacky húga, és belepattan a fiú ölébe. Mivel külső szemlélőként nem tud beleszólni a témába, ezért csak hallgat, ameddig a lány tovább nem áll.
-Hidd el, egy idősebb testvérrel sokkal rosszabbul jártál volna! Én már csak tudom... - Forgatja meg a szemeit, amint eszébe jut, hogy Ben még mindig nem írt neki vissza.
-Hogy... micsoda??? - Rögvest felélénkül, és még ugrik is egyet a széken, amint leesik neki, hogy a fiú róla akar hallani. De mégis miért kíváncsi pont rá, Florára?
-Én... a bátyámmal élek, ő nevelt egészen pici korom óta, és meg kell mondani, hogy tök fainul csinálja! Barátaim... hát... inkább fiúból van több, sőt... És annak ellenére, hogy nem nőies, tudok baseballozni, kézilabdázni és gimiben a foci csapatba is beválogattak. - Regéli el a körmét piszkálva, hiszen nem mondhatja el magáról, hogy túl nőies lenne.
-És imádom az őrült dolgokat! Azok nélkül nem élet az élet! A srácokkal minden nyáron kimegyünk a sziklákhoz, és onnan ugrálunk bele a vízbe. - Meséli fellelkesülve, ahogyan visszagondol a tavalyi nyárra.
-És párszor már loptam tangát a boltból. Most is rajtam van az egyik... - Forgatja meg a szemeit ártatlanul.
-Fogadjunk, hogy még bunji jumpingozni sem voltál soha! - Gyanúsítja meg.

Ha nyíltan kimondaná hogy mi az amire a legszívesebben vágyik most ezekért felbecsülhetetlen autogrammokárt cserébe, máris sikerülne egyről a kettőre jutniuk, és én nem érezné magát Flora már most, előre kellemetlenül, hogy ha netalántán olyat kérne, ami megvalósíthatatlan, vagy Zacky esetleg telibe röhögés miatta a képét, és itt hagyná, holnap is erről beszélve, és ezen röhögve még mindig, na meg rajta. Biztos nem felejtené el soha, hogy egyszer összefutott a kávézóban egy bolond csajjal, akitől távol áll nagyon is az épelméjűség, és erre még az is rátett egy lapáttal, hogy olyan hirtelen csatlakozott hozzá, hogy még csak annyit sem kérdezett tőle, hogy leülhet-e, majd amikor meglátta, hogy kihez is van szerencséje, újra egy pattanásos, fanatikus rajongóként kezdett el viselkedni. Hiába! Ki az, aki normális viselkedést tud produkálni a kedvenc popsztárja társaságában? Ha valaki találkozik a kedvenc sztárjával, valahogy mindig átszellemül tőle, és úgy fog viselkedni, mint a legnagyobb rajongói, hiába ítéli el az olyanokat az ember, vagy egyszerűen csak nem bírja.
-Szóval te valami olyanra gondolsz, amit bármelyik csaj szívesen megtenne, igaz? - Vonja föl kérdőn egyik ívelt szemöldökét, miközben arca lassacskán magára ölti a "kezdem érteni" arckifejezés egyes mimikáit, gesztusait. Hullámokban tör rá a leküzdhetetlen vágy, hogy valami olyat kérjen, amit már annyiszor elképzelt -hiába nem hatalmas fanatikus, és hiába "felnőtt", neki is lehetnek elképzelései, titkos kis vágyai-, és ami mindig is megmozgatta a fantáziáját, attól függetlenül, hogy még szinte teljesen "érintetlennek" mondható, ami csak is bátya nevelési módszereinek köszönhető, és annak, hogy Benjamin burokban tartja, főleg most, amikor egyre jobban közeleg az átváltozása, amit talán túl se fog élni, ha nem lesz elég felkészült rá a szervezete. Így is túl korán kezdtek el megmutatkozni azok a bizonyos előjelek. Messze van ő még a 25 éves kortól.
-Ha ennyire akarod, hogy én mondjak valamit... - Vigyorodik el sunyin, titokzatosan, majd ugyanilyen tekintettel pillant rá. Szívesen mondaná azt, amire a leginkább vágyik, és amit már annyi lány megtapasztalhatott magán, de ő nem akar beállni közéjük a sorba, olyan lenni, mint ők, aztán pedig eltűnni a süllyesztőbe. Ő maradandó nyomot akar hagyni a srácban, nem úgy, mint azok a lányok, akik csak a testi örömök kielégítéseire kellenek neki pár órára. Ki akar lógni abból a sorból, különc akar lenni, de semmiképp nem fogja hagyni, hogy őt is annyira kisemmizze egy olyan ember, aki ráadásul még az érdeklődését is felkeltette.
-Gyere el velem jövőhét pénteken bandázni a srácokkal este. Akkor már úgy sem ismernének föl az utcán... - Számít arra, hogy Zachnél ez most totálisan ki fogja csapni a biztosítékot, de ő legalább próbálkozott, hogy valahogyan -csak titokban, észrevétlenül-, közelebb kerülhessen hozzá. Legalább csak egy fél méternyit.
Na meg amúgy is! Ki az az idióta, aki ne akarna több órát is egyhuzamban pont vele eltölteni, miközben őrültebbnél őrültebb dolgokat csinálnak? Tisztában van azzal a vörös, hogy ezzel most talán túl lőtt a célon, és többet kér vele, mint egy "mezei" csókkal, de ha Zacky esetlegesen belemenne -amire egyenlőre nem sok esélyt tart Flora-, sokkal jobban élvezné, mint egy pár perces nyálcserét.
Izgatottan várja, hogy mi is lesz minderről Zach véleménye. Szíve rögvest turbó fokozatba kapcsolt, és nagyon úgy tűnik, hogy most még az sem vinné el az Árnyékba, ha valaki halálos áramot vezetne bele a testébe.
-Nézd! Oda csúszott egy kis hiba. - Vonja el a figyelmét -legalábbis próbálkozik vele-, és ha sikerrel jár, akkor átnyúl az asztal túloldalán egy gyors pillanatra, és kezével meglöki Zacky éppen író kezét, így az aláírás egyik betűje lényegesebben rendellenesebben néz ki, mint a többi másik. Talán feldühíti ezzel, talán nem, Florának így is tökéletesen megfelel. Sőt... az a félre sikeredett kis vonalka benne csak még érdekesebbé tette a lány számára azt az aláírást. Teste összerezzen, amikor az asztal túl oldalán lévő telefon újra megcsörren. Ameddig Zach telefonál, elfoglalja magát az autogramok nézegetésével, főleg azzal, amelyikbe az a kis hiba csúszott. Végig is simít hüvelykujjával az oda nem tartozó kis vonalkán.
-Jó, akkor tudom, hogy ezek után hova fog vezetni az utam. - Jegyzi meg elhatározottan. Igen, merthogy ezután az érdekes kis társalgás után biztos, hogy megkeresi azt a jegypénztárat a városba, ahonnan vásárolni szokta a koncertekre a jegyeket. Bár a tegnapira is volt jegye, de a rosszulléte végett nem tudott ott lenni. Bízik benne, hogy a jövőhéten nem lesz megint ugyanez a helyzet.
Újabb hosszas percek telnek el azzal, hogy Zach nem Florára összpontosít, hanem most kivételesen is a hirtelen felbukkant húgára. Lehajtott fejjel, az autogramjait vizsgálgatva, várja, hogy lányka felpattanjon, és elmenjen, ami után szinte rögtön tárgyalni kezdik a testvér témát. Ez már nem bolygatja fel, mint édesanyja és édesapjának felemlegetése.
-Akkor figyelj! Egy húg állít fel szabályokat? Nevel téged? Burokban tart? Mindentől és mindenkitől el akar tiltani? - Sorol fel egy-két tényezőt példának Zackynek a saját életéből, mindennapjaiból kiragadva részleteket. Hangja kissé felháborodottá, harciassá vált, de szerencsére nem kell továbbra is ezt a témát kerülgetniük. Helyette Flora kezd el magáról beszélni, mert a srác ezt kérte tőle.
-Aljas rágalom! Én tudok a sok, műcsajjal szemben! - Kezd el toporzékolni az asztal alatt a lábaival, hogy kiharcolhassa a saját maga igazát.
-Ha nem hiszed el, egyszer gyere el, és nézz meg, ahogy játszom! - Rögtön benne van a bizonyítani akarás. Csak tudná már, hogy miért akar ennyire megfelelni egy pöffeszkedő tinisztárnak, akit önmagán kívül a jelek szerint, más nagyon nem is érdekel.
-Nem mondtam, hogy büszke vagyok rá, csak vállalom önmagam. Sokan még erre se lennének képesek! - Áll ki a saját igazáért, kicsit hátrébb is hajolva a széken, amikor Zach fl, és közelebb hajol.
-Ajj lazíts már! - Forgatja meg a szemeit, és mikor lerakja a srác a telefont, átnyúl az asztal másik oldalára, és megnyomja rajta a kikapcsoló gombot, majd rendel két francia krémest.
-Inkább egyél! - Adja ki az utasítást, amikor a sütik megérkeznek.

Az asztal alatt csuriba rakja az ujjait, így várva, hogy Zacky kimondja azt a bizonyos "végítéletet", amivel tulajdonképpen egy igen, vagy egy nemleges választ is adna Florának arra, hogy elfogadja-e az ajánlatát, miszerint menjen vele és a haverjaival jövőhét pénteken, sötétedés után kicsit bandázni az utcákra. Akkor szokott ám csak igazán beindulni Caldwellben és egész New York államban az élet. És bár a veszélyek is akkor mutatkoznak meg a leginkább, Flora még sem fél, és inkább áll eléjük, főleg, hogy a három srác, akik a legjobb barátai, már rég átestek az átváltozáson, és bátran védelmezik, ha szükség lenne rá, bár Ben még így sem tud ezekről az esti kis "kiruccanásairól", ami nem is baj. Ha a fülébe jutna, egész biztos, hogy addig lett volna Florának szabad élete és barátai is. Bátyja képes lenne ugyanis ennyiért toronyszobába záratni az ő kicsike húgát, és eltiltani tőle a legjobb barátait, a támaszait, azokat a személyeket, akiket testvéreinek tekint, és akikkel -ha csak teheti-, sülve-főve együtt vannak.
Árgus szemekkel, kíváncsi, fürkésző tekintettel figyeli, ahogy Zach hátradől a széken, aztán nyílik a szája. Ekkor még jobban kezdi el szorítani az ujjait -olyannyira, hogy már-már a vérkeringést is kiszorította belőlük-, bár úgy néz ki, hogy mindezt nagyon is fölöslegesen tette, ugyanis a válasz nem igazán kedvez neki. A csalódottság rögvest kiül a vonásaira, és az eddigi feszült, izgalommal teli arckifejezést most valamiféle szomorú, csalódott vonásokkal telített veszi át. Abba is hagyja rögtön ujjainak őrült szorítását, mert tudja, hogy ebből már sehogy sem fog tudni olyan választ faragni, ami feldobná a kedvét. Zach ahhoz túl makacs, öntörvényű és akaratos, hogy bármire is rá lehessen szedni, amihez nincs kedve. És bár ezzel sikerült most egy kisebb tüskét döfni Flora szívébe, a vöröske még sem haragudni rá. Valamiért túlságosan is tetszik neki, hogy ilyen harcias és akaratos ez a srác. Kiáll önmagáért, pont úgy, ahogy azt Flora is tenni szokta. Azt nem mondaná, hogy magára talált benne, de egy-két rejtett jellemvonásuk nagyon is egyezik, csak éppen mind a ketten jól takargatják. A kérdés itt már csak az, hogy ezeket a kis hasonlóságokat Zacky vajon észrevette-e már. Ha nem, akkor őt talán nem is érdekli annyira Flora, mint amennyire a lánynak felkeltette ő a figyelmét. Na, de persze miért pont ő lenne az a csaj, akire felfigyel, amikor úgy viselkedik, hogy lerí a srácról, hogy ha tehetné, legszívesebben már eltűnt volna, úgy, hogy többet ne találkozhassanak, és elfelejthesse, letagadhassa azt, hogy ők bármikor is együtt kávéztak és sütiztek.
-Jobban betekintést nyerhetnél Caldwell egyes részeibe és nem csak abba a negyedbe, ahol sűrűn jársz. - Csacsogja lelkesen, teljes beleéléssel, hogy ezzel is hatást érjen el Zachnél, bár azt nagyon is jól tudja, hogy ennél még mindig több fog kelleni, igaz, az már egy jó pontnak számít, hogy úgy tűnik, mintha a fiú titkon azt akarná, hogy Flora próbálja meg meggyőzni arról, hogy a bandázás, vandálkodás egész jó móka is tud lenni, kivéve akkor, ha a fejednél érzed a pisztoly hideg csövét, és hallod, ahogy kibiztosítják a füled mellett a fegyvert. Persze nem akarja veszélyeztetni Zach életét, így nyilván egy olyan környékre vinné, ahol nem gyakoriak az ilyesfajta fegyveres támadások.
Ameddig agya további ötletek körül forog, úgy dönt, hogy itt az ideje annak, hogy Mr. Tökéletes legalább egy valamit szúrjon már el, ugyanis mióta itt vannak, eddig még egy rossz mozdulata sem volt. Ezért is löki meg óvatosan Flora a kezét, amivel éppen írja az aláírást, mire egy pöffeszkedő, ideges kérdést vág a srác a fejéhez.
-Jaj már! Mit izgatod magad? Úgyis csak nekem lesz... - Von vállat, mit sem törődve azzal, hogy Zachet láthatóan majd' szét veti a méreg, amiért ilyet mert csinálni. Még mosolyog is rajta egy sort -persze nem azért, hogy idegesítse-, egyszerűen csak ezt érzi jónak most.
-És be is tartod őket? - Kérdezi gyanakvó tekintettel, kérdőn felvont szemöldökkel, amint a testvéreik is szóba kerülnek. Kíváncsi arra, hogy a srác vajon mit is mond. Teljes mértékig úgy ítéli meg, hogy nem engedi még a húgának sem, hogy "uralkodjon" fölötte. Zachary csupa rejtély és titok, amit nehéz megfejteni. Flora azonban szereti a kihívásokat, a rejtélyeket és titkokat is...
-Micsoda? Most? De hát... - És akkor most jött volna az a bizonyos "ilyen ruhában nem fog menni" felszólalása, de még mielőtt ezt kimondhatta volna, idejében sikerült elharapnia mondata végét. Egy újabb kihívás, egy újabb feladat. De meg fog birkózni vele. Már csak azért is megmutatja, hogy nem olyan, mint a többi lány. Ezért is jó, hogy most közbejött a lopós téma, bár Zach reakciója kissé megijeszti. Nem hitte volna, hogy ez ennyire fel fogja bosszantani.
-Héj héj! Álljon meg a menet! Nem vagyok bűnöző azért, mert pár alkalommal elloptam egy kínai kereskedésből egy tangát! - Áll ki a saját igaza mellett. Ő is kicsit feljebb emeli a hangját, de amikor rájön, hogy mindenki őket bámulja, visszavesz inkább.
Zavartan süti le a szemeit a beállt csendben, amit a telefonjának csörgése zavar meg. Eddig nem volt idegesítő a hangja, most viszont már az. Ezért is bátorkodik átnyúlni az asztal fölött, miután Zach letette, hogy kikapcsolja. Érezte, hogy ez ellenkezést fog szülni, és, hogy vissza fogja kapcsolni, de különösebben nem érzi ez miatt bűnösnek magát. Helyette csak megcsóválja a fejét, és rendel két francia krémest.
-Nem szereted? - Néz rá kissé aggodalmasan, aztán megfogja a villáját, és mikor tekintete a süteményre irányul, kellemetlen, keserű száj íz kezd el terjengeni a szájában. Hányingere lett. Megint... El is felejtette, hogy lassan egy hónapja már csak a teljes kiőrlésű kenyeret, kekszeket és a tejből készült ételeket tudja csak befogadni a gyomra.
-Azt... azt hiszem, hogy én sem. - Tolja félre a sütit falfehéren, és mikor kicsit enyhül a rosszulléte, feláll, felöltözik és várja, hogy a fiú megegye.
-Tudsz jó helyet, ahol nem zavarhatnak? - Kérdezi kíváncsian, pajkosan és, ha Zacky is feláll, és elhagyják a kávézót, mellette kezd el sétálgatni az utcán. Kezeit farmerjának zsebében tartja, fejét lehajtja és egy szót sem szól. Kedve támadt belekarolni a srácba, de az már túl sok lenne.
-A parkhoz mit szólnál? - Jut eszébe végül egy ötlet.

Amikor már azt hinné, hogy veszett ügynek számít ez a kis jövőhét pénteki együtt lógás, és lezárták már a témát, Zach egy igen csak fogós kérdéssel áll elő, továbbra is ezt a témát kerülgetve, mintha csak célozgatni akarna ezzel is Florának arra, hogy még egyáltalán nem döntött a pénteki nap felől. Ki tudja? Lehet, hogy még sem olyan kemény, és szőrös szívű, mint amilyennek mutatja magát, és kap Flora egy esélyt arra, hogy megismerhesse jobban is, mint a médiából, ami egy kész pöce gödör és az ott hallottaknak és olvasottaknak több, mint a fele hazugság?
Mindig is utálta, ha a média palimadárnak vette a nézőket, és pletykákat, hamis információkat kezdett el terjeszteni egy-egy hírességről, hogy rombolja, vagy éppen ellenkezőleg, építse annak hírnevét, sikereit.
-Valamiért nem nézem ki belőled. Főleg azért, mert rengeteg koncerted van és mellette még a suli is. Kizárt, hogy ezek mellett legyen időd arra, hogy messzebbre is ellátogass, mint a koncertjeid, otthonod, vagy a gimi. - Von vállat, és mondja ki az őszintét, amit gondol, és ami persze lehet, hogy telisteli van téves információkkal, tudással. Sose lehet tudni, hogy egy sztárnak mire van ideje a betáblázott napjaiban. Ki tudja? Lehet, hogy teljesen rosszul ítéli meg a helyzetet, és most ezek miatt a felvetések miatt is csúnyán le lesz hurrogva a vörös haja a fejéről. Bár ez esetben tényleg nem értené Zacky felháborodását. Ő csak elmondta, amit gondol. Az igazat, amit valószínűleg a srác is hallani akart. Nos, de itt az ideje tovább lépni.
Már-már teljesen betörődik, a ki nem mondott nemleges válaszba, amikor Zacky valami olyat mond, ami szinte felfoghatatlan Flora számára, és úgy tűnik, hogy még el sem jutott igazán a kimondott, beleegyező mondat a tudatáig, olyannyira le van döbbenve.
-Akkor... szóval akkor... - Dadog maga elé értetlenkedve, közben próbál észhez térni. Megrázza a fejét, minek hatására az összes vörös tincse meglebeg a feje körül, és kócosan térnek vissza újra előző helyükre, a vállára és annak környékére.
Egy tincset kisimít az arcából, aztán egy örömteli, izgatott mosolyt varázsol az arcára, ami nagyon is őszinte.
-Jó, találkozzunk majd itt, a kávézó előtt. - Mondja máris, hogy valamelyest előrébb legyenek a "szervezkedésben". Azt még nem tudja biztosra, hogy a srácokat is eltudja-e majd csábítani a következő kis akcióra, de ha nem, akkor majd csak ketten mennek. Volt ő már kint éjjel veszélyesebb terepeken is egyedül, és valahogy mindig sikerült magát kihúznia a szorult helyzetekből. Ha akkor sikerült neki, most is menne, feltéve akkor, ha leselkedne rájuk valami veszélyes. Bármi jöhet, csak alantast ne fogjanak majd ki!
-Senki sem lehet elég tökéletes! - Jegyzi meg vállat rántva, kissé szórakozottan, ami még mindig az előbb kimondottakból maradt meg.
Összeráncolt homlokkal hallgatja, ahogy a húgáról áradozik. Hallani lehet a hangján, és ki lehet olvasni a szemeiből, hogy mennyire szereti a kislányt. Valóságos rajongással beszél róla, ami még Florát is megdöbbenti, és mosolygásra készteti, hát még akkor, amikor azokat a különös fényeket meglátja a szemeiben.
-Mi van? Hol élsz te? - Kérdezi fennhangon, talán egy kicsit hangosabban is a kelleténél, ami most persze egy cseppet sem zavarja.
-Indulás! Leverlek, mint vak a poharat! - Érti ezt most mind arra, hogy már csak azért is megmutatja, hogy le tud verni egy pasit fociban. Miután Zach megeszi a sütit, Flora meg ott hagyja, el is indulnak. Ahogy csendben haladnak egymás mellett, néha-néha -amikor a srác nem figyel-, szemeivel felsandít rá, mintha csak nem akarná elhinni, hogy vele sétál. Figyelembe se veszi a járókelőket, akik lelkesen köszönnek Zackynek.
Hamarosan el is érnek egy hatalmas házhoz, amiről meg is tudja, hogy Zach otthona. Álmélkodva néz a hatalmas épületet, tátott szájjal, azon elmélkedve, hogy vajon hány emeletes is lehet. Észre se veszi, hogy Zach eltűnik a labdáért, és hamarosan vissza is tér vele.
-Ez a kecó... hatalmas! - Újságolja úgy Zackynek, mintha a fiú nem is itt lakna és nem tudná. Hiába, a meglepettség sok mindent kihoz az emberekből. Zachnél a labda, és már indulnak is a park felé, ami legnagyobb szerencséjükre üres. Az a része legalábbis, ahova ők telepszenek le. Váratlanul éri a feladat, amit kap. Alig van ideje, hogy elkapja a labdát, de végül csak-csak sikerül neki, és koncentrálva bele is kezd a feladatba. Néha nagyobbakat, néha kisebbeket "pattogtatva" a labdát. Egészen belejön az utolsó dekázásokra, így a tízet még plusz néggyel megtoldja, majd egy íves mozdulattal átpasszolja a srácnak.
-Gyerünk! Te jössz! Utána kezdhetnénk is valami komolyabbat vele... - Mondja, egyik kezét csípőre téve, másikkal megtörölve verejtékező homlokát, ami a hőemelkedése miatt is van jelen, ami már-már mindennapos dologként társult a hányingerekhez

Alig vártam hogy vége legyen a sulinak....igen ma sulis napom volt, nem gyakorlatos....valahogy ezeket a napokat mindig unom, jobban szeretek tenni is valamit, nem csak ülni a padban és jegyzetelni, mg hallani a tanár unalmas beszédét, ami tudom hogy hasznos, e na akkor is...Nyújtózva lépek ki végre az épületből, táskámat a vállamra dobva, és indulok el valami kávézó felé, ahol felfrissülhetek valami itallal....igen az rám férne... sose szerettem a kávét, inkább valami koktéllal frissítem fel magam, Na nem alkoholossal, ahhoz még korán van....Végül a legközelebbi éjjel-nappal nyitva tartó kávézóhoz lépkedek, és benyitva körülnézek az alig zsúfolt helyiségben...Hát igen, még nem sokan vannak...majd este...akkor majd belengik a szerelmes pároskák...fuh, dejó hogy most jöttem, nem buckóságból mondom, de nem tudom mi jó abban ha nyilvánosan beülsz valahova és nyalod-falod a párod....oké, az ő dolguk, de akkor is néhányan túlzásba tudnak esni vele...Na de mindegy, a pulthoz lépkedve kérek egy alkoholmentes italt, majd elindulok befelé, nem szeretek az ablaknál ülni...ott túl feltűnő vagyok, no meg akik kintről befelé néznek sétálás közben engem fognak bámulni hogy mit csinálok...brrr...Végül ahogy belépek a zártabb boxokhoz megpillantok egy ismerős hajkoronát, mire összeráncolom a szemöldököm, nem tudom beazonosítani rögtön, de valahonnan ismerős... Odalépek, hisz nem vagyok egy félős, se egy szégyenlős típus, és az asztal fölé hajolva megnézem az arcát -Ó...szia! - vigyorodom el, hisz az arcára pillantva máris beugrik, ki is ő. Nem zavartatva magam lehuppanok vele szemben, igaz nem épp vidáman váltunk el, na jó....én menekültem el, de mivel nincs itt senki akivel beszélhetnék miért is ne ülhetnék le vele trécselni?
-Hát te hogy hogy itt? - kérdem egy mosollyal, és felkönyökölök az asztalra, állam a kezembe ejtve.

Láthatólag eléggé belemászott valami a gondolataiba, hogy alig eszmél fel, de ahogy még a nevem se tudja felkacagok, ma nincs harapós napom, ez van.
- Dorete, de elnézem a kis botlást. - kacsintok és figyelmesen hallgatom a válaszát, örülök hogy van akivel tudjak beszélni, az ismerőseim fele vagy melózik, vagy épp dolga van, így nem tudtam magammal rángatni senkit.
- Én is épp suliból jövök, végre vége a napomnak ott bent. - sóhajtok megkönyebbülten, hisz ha még egy pár órát ott kellett volna szenvedjek, vagy felakasztom magam, vagy megölöm a tanárt, lehet az utóbbi célszerűbb lett volna, én is és az osztály is jól járt volna...de mindegy, ez a lehetőség is elúszott, ráadásul most kevés órám volt, így pont el tudtam viselni.
- Mi? Ó, ja, semmi baj - legyintek, eleinte meglepődve a kedvességén, igazából nem azért rohantam el, mert fú de megbántott volna, inkább mert nem tudtam kontrollálni magam, de ezt nem kötöm az orrára azt tuti, még valami flúgosnak néz, jobb így hogy azt hiszi ő a hibás, én meg nem haragszom rá. Hazugság ugyan, de én ezt inkább egészséges elhallgatásnak titulálom, hazudni nyíltan nem szeretek. A kérdésére, és az őszinte bevallásra, miszerint nem figyelte amit mondok ismét egy mosoly kúszik fel az arcomon, ezek szerint mindketten jobb hangulatban vagyunk, hogy ennyit mosolygunk, nolááám!
- Igen, olyasmi, patológusnak készülök, és te, mi leszel ha nagy leszel? - kérdem elcsépelt szövegként, de látszik az arcomon tényleg érdekel, nno meg az is hogy direkt tettem fel így a kérdést pont.
- Csodálom, hogy egyedül ülsz, és nem támadtak be még a rajongóid, tényleg nem idegesítőek már egy idő után? - kíváncsiskodom, miközben körülnézek a nyakam nyújtogatva, de tényleg semmi paprák, se tini lány rajongó a képben, se a láthatáron. Ami furcsa, az erdőben még oké volt, mert oda azért ki a rák gondolná hogy ez srác megy, de itt?? Végül is én csak örülök, az idegesítő, mániákusan imádó emberektől kiráz a frász, és nem tudom sokáig tolerálni a szövegüket.
- Hm? Este? Valószínűleg vagy futok, vagy haverokkal fogok mászkálni bent, és kocsmázunk, csocsó, billiárd ilyenek. - rántom meg a vállam lazán, hisz kb minden estém így telik. - Miért, te? - kérdezek vissza félig udvariasságból, félig mert tényleg érdekel.