Temető

Tárgy: Temető Vas. Márc. 18, 2012 10:44 am

A kapun kívül egy temetőt lehet találni - külön kerítéssel elkerítve -, régi sírokkal. Több száz éves sírköveket is találhatnak az idetévedők, hogyha jobban körülnéznek. Minden halottat ebbe a temetőbe temetnek, ám itt van egy Kripta is. Ez zárt hely, ide senki sem jöhet, tele van csapdákkal, így ha feszegetik a zárat, könnyen ez lehet az utolsó dolog, amit az életében tett. A Kriptába csak a Testvériség tagjai léphetnek, itt tartják az Alantasok urnáit. Pont ezért, hogy ott is maradjanak a helyükön, mindig jön ide valaki, aki ellenőrzi, hogy nem-e próbáltak bejutni, bár ez lehetetlen, ezzel a védelmi rendszerrel. Egy tábla is figyelmezteti az itt sétálókat, hogyha tovább mennek meghalnak. Egy temetői őr is járkál körbe-körbe esténként, hogy a rendbontókat elkapja, de őt sem lehet mindig látni, leginkább úgy suhan a sötétben, akárcsak egy vámpír. Szinte egyből feltűnik ott, ahol nem is számítanak rá, rájuk hozva a szívbajt.

Tárgy: Re: Temető Szomb. Márc. 31, 2012 1:37 am

Rémálmokkal teli éjszakáját úgy döntötte, hogy nem fogja folytatni, ezért izzadt homlokát megtörölve ül fel az ágyon. Szíve zakatol, ahogy visszagondol az álmára, hogy az apja szemeit látja, ahogy kétségbeesetten küzd az életért. Szemeiből kiszáll a fény, ahogy a földre hullik halott teste. Katja ökölbe szorítja a kezeit és a matracba üt. Mérgesen kitakarózik és száll ki az ágyból. Bemegy a fürdőszobába megmosni az arcát, majd a tükörbe pillant. Elég nyúzott az arca, mert attól a naptól kezdve, nem igazán tud aludni és kezdi kikészíteni. Legszívesebben a tükörbe is belecsapna, hogy előbb nem tudott volna cselekedni, csak azután, hogy ilyen szörnyűség történt. Megfésülködik és felöltözik. El kell mennie, hiába múlt már el éjfél is. Az ajtó maga után csapódik be és már az utcákat járja, ahol még mindig nagy a nyüzsgés, de ezek már alvilági férfiak, akik üzletelnek. Be is szól az egyik, hogy elég felnőttes dolgot művelne vele az egyik sikátorban, bár ezt Katja elég szépen lerendezi szavakban. Csak úgy árad belőle a gyűlölet, így a férfi a kezeit széttárva megadja magát és félre lép az útból. A nő egészen a temetőig sétál, ahol megáll a kapunál. Hezitál azon, hogy bemenjen-e végül eldönti és kinyitja azt. Hangosan csikorog, így még a városban is lehet hallani, hogy idejött, bár ez csak képzelgés. Öreg és régi már ez a kapu, így nem csoda, hogy nincs beolajozva. A temető ilyenkor ijesztő is lehet, de nem a számára. Boszorkány, így bárkitől megtudja magát védeni. Szellemeket nem lát, a hallottak sem másznak ki a földből, így csak hús-vér embertől vagy más lénytől kell félnie, de azt sem teszi. Végig futtatja a szemeit a sírokon és a feliratokat nézi. Ahogy megy beljebb úgy öregszenek a sírok, az egyik még az 1700-as évekből van. Közelebb megy ehhez a sírhoz és letörli a követ, hogy lássa a nevet. Hallott már róla, biztos, hogy boszorkány volt, mert a könyvekben nagy neve van. De az is lehet, hogy másról van szó. Előkapja a zsebéből a varázskönyvét és odalapoz az egyik ismertetőhöz, hogy tanulmányozza. Nem sokat lát ebben a sötétben, így a telefonja fényével könnyít magán. Elgondolkozva néz fel a könyvéből, hogy megtalálta az első olyan boszorkányt, aki egy pár varázsigét és varázsfőzetet talált fel. Eldugja a könyvet, vissza a helyére, a zsebébe, majd a kezeit is odarejti. Ennél a sírnál álldogál egy kicsit, belemerülve a saját gondolataiba. Még az sem tűnne fel neki, hogyha valaki mögötte ólálkodna.

Tárgy: Re: Temető Szomb. Márc. 31, 2012 2:12 am

Valójában fogalmam sincs, hogy mit keresek ilyenkor itt. Talán csak megnyugvást. Olykor olyan jó egy ilyen kihalt és csendes helyen lenni, ahol senki sem zargat. Lehet, hogy túlságosan befásultam, de inkább vágyok a holtak társaságára és a magányra, mint a zajos emberekre. Oly sokat éltem és annyi mindent láttam már, hogy számomra már nincs olyan, amivel meg lehetne lepni. De még is meglepődök azon, hogy nyikorogni hallom a nyíló bejárati ajtót. Egyből fel is kelti az érdeklődésemet, hiszen semmilyen ép elméjű teremtmény nem jönne erre a helyre és ilyen időben. Persze én kivétel vagyok, hiszen sosem voltam ép elméjű, mindig is több voltam annál. Elég messze vagyok a bejárattól, de tisztán hallom, ahogyan valaki a sírok között lépked, illatból ítélve női nemű lehet. Ezek után szemem felcsillan és lassú léptekkel szinte nesztelenül kezdek a közelébe férkőzni. Mikor már látótávolságra van tőlem megállok és tanulmányozni kezdem hátulról. Így eléggé íncsiklandozónak tűnik, de csak akkor tudok megbizonyosodni erről, ha jobban láthatnám. Sosem voltam szívbajos, ezért közelebb is megyek hozzá, sőt egészen olyan közel, hogy csak kartávolságra legyen tőlem. Magamba szívom édes illatát, szinte összecsordul tőle a nyál a számban, de egyenlőre még vissza fogom magam. Mellkasom elé fonom karjaimat, majd megköszörülöm torkomat, minél halkabban, hiszen megijeszteni, illetve elijeszteni sem akarom.
- Egy ilyen gyönyörű nőnek nem kellene ilyenkor egyedül itt kószálnia. - Gondolom ezzel nem mondtam neki semmi újdonságot, de azért még is csak van igazság szavaimban. Hiszen olyan törékenynek és sebezhetőnek tűnik, talán ha lennének érzéseim még meg is sajnálnám, de nem szokásom. Túl ízletesnek tűnik ahhoz, hogy megsajnáljam és futni hagyjam.
- Még is mi okod van rá, hogy ilyenkor zavarod meg a holtakat? - Megcsillantom önelégült mosolyomat, ahogyan ránézek. Egyre jobban úgy érzem, hogy egy ígéretes este elé nézek. Hiszen már társaságot is találtam, vagy nem is társaságot, hanem zsákmányt? Vagy éppen mindkettőt? Ki tudja, hosszú még az este, idővel kiderül.

Tárgy: Re: Temető Szomb. Márc. 31, 2012 10:29 pm

Soha sem kerülte a veszélyt, így azon sem lepődött meg soha, hogy rátalált. Most is pont azért indul el sétálni az éjszaka közepén, hogy fejét kicsit kiszellőztesse és ha van vadászni való, akkor levezesse a feszültséget. Már majdnem rátámad az egyik férfire még a városban, aki csúnyán beszólt neki. Egyáltalán nem túri az ilyen hangnemet, ami látszik is a szemein, hogy szikrákat szórnak. Talán ezért is engedi el, olyan hamar, bár nagyon szívesen verekedett volna, de 3 kigyúrt férfival még ő sem bánik el puszta kézzel, csak egy kis természetfeletti erővel. Sóhajtva folytatja az útját, egészen a temetőig és arra gondol, hogy akár az apja hamvait elhozhatták volna, talán itt most végre nyugalmat találhatnak. Az egyik sírnál elgondolkozik, hiszen ismerős a neve és egy gyors tájékozódás után meg is van, hogy ki is az. Egy boszorkány volt, kinek nagyon sokat köszönhet. Egy apró mosolyt is megjelentet az arcán, főleg, hogy arra gondol az egyik alantas, pont ennek az átoknak köszönheti a halálát. A külvilágot teljesen kizárta magából és már nosztalgiázik, bár ez a hely nem túl alkalmas erre. Arra gondolt, hogy talán ilyenkor már nincs itt senki, hiszen a temető éjjel félelmetes. Tévedett, mert apró torok köszörülést hall maga mögül, mire egyből keresztül fut a testén valami hideg és még libabőrös is lesz. Még jó, hogy ezt nem lehet rajta látni, mert kabát takarja. Megfordul, bár nem viszi túlzásba a gyorsaságot. Szemei megvillannak, ahogy a férfi bókját hallja. Undorodik tőle és ezt az arcáról is le lehet olvasni.
-Miért? Tán feltámadnak a holtak? – Veti oda gúnyosan, majd karjait összefonja a mellkasa előtt. Nem fog megijedni tőle, bármennyire is ijesztő, hogy a növekvő Hold fényében nem látja tisztán az illető arcát, csak a sötét vonásait. Ez mintha nagyobbá és félelmetesebbé tenné őt. Mivel elég hidegvérű és még a póker arca is kiváló, így leplezi, hogy mennyire is remegnek a csontjai a testében. Nem számított vendégre, főleg nem itt.
-Nem zavartam meg őket, hiszen csendben voltam. De te… Tőled senki sem tud aludni. Ugyanakkor én is kérdezhetném ezt tőled. – Flegmán cseng a hangja, egyáltalán nem fél, kimutatja, hogy mennyire erős és, hogy mennyire nincs ínyére ez a társaság. Visszafordul a sírhoz és még egy picit nézi, majd újból az idegen férfire pillant.
-Még mindig itt vagy? Húzz már el! Nem kíváncsi rád senki! Egyedül akarok lenni és nem veled társalogni! – Egyáltalán nem barátságos, de ez érthető, mert ide nem azért jött, hogy egy ilyen balekkal cseverésszen, hanem, hogy egy kicsit felejtsen és tisztább legyen az agya, mikor visszafekszik az ágyba. Vészjósló jelzéseket küld a teste az agyának, hogy lehet ezt a pihenést kicsit későbbre kell halasztania, mert egyáltalán nem úgy tűnik, mintha nagyon hamar elszabadulhatna innen. Hogy még jobban kimutassa a nyugalmát, mindkét kezét bedugja a zsebébe, az egyikkel rá is markol a könyvre, bár sokat nem menne vele ebben a sötétben. Nyugtatja a tudat, hogy pár készenléti varázsige, amivel meg tudja bénítani a másikat, amíg elmenekül, ott van a fejében.

Tárgy: Re: Temető Pént. Ápr. 06, 2012 12:25 am

Egyáltalán nem számítottam egy ilyen helyen társaságra, főleg nem olyan nő társaságára, aki ennyire udvariatlan velem szemben. Talán csak régi módú vagyok, de hozzá szoktam, hogy velem mindenki kellőképpen udvarias. De az udvariasság már úgy látszik kiment a divatból és nekem sem ártana, ha felhagynék vele. Ahogy mennek az évszázadok, úgy nekem is viszonyulnom kell az adott kórhoz, de oly nehéz, hiszen az idő olyan gyorsan telik felettem. Persze talán tőlem sem a legjobb dolog volt, hogy csak így rárontottam, de hát képtelen vagyok kihagyni egy ilyen íncsiklandozónak tűnő nőt. Mindig is szerettem a szépet és nem tagadom elég szépnek tartom ahhoz, hogy akár több legyen mint egy egyszerű zsákmány. Talán nem okozna számára nehézséget, hogy elszórakoztasson, hiszen semmitől sincsen jobb, mint egy kellemes társaság, akivel kellemesen töltöm a drága időmet. Bár ahogy elnézem egyáltalán nem vagyok a tetszésére, ami nagy kár, hiszen ha nem úgy viszonyul hozzám, ahogyan elvárnám, akkor még olyat teszek, amit nem kellene. Hiszen akinek ilyen elbővülő arca van, azt kár lenne a másvilágra kárhoztatni.
- Akár, hiszen itt minden megtörténhet. - Ami megtörténhet az meg is fog történni. Több, mint kétszáz évig életem és már volt rá példa, hogy láttam halottat feltámadni. Fogalmam sincs, hogy hogyan volt lehetséges, biztosan valamiféle boszorkányság áll az egész mögött. De a halottakat nem érdemes zargatni, hiszen ha valaki vissza is jön, az már nem ugyan az, aki a halála előtt volt. Ezt magam is jól tudom, hiszen én is meghaltam, de nem olyan értelemben, bár már rég a föld alatt kellene lennem, hiszen egyetlen egy "embernek" sem szabadna idáig élnie, ez teljesen ellent mond a természettel, de túl önző vagyok még mindig, hogy csak úgy megszabaduljak az életemtől.
Következő kijelentésére már nem is válaszolok, mivel egyáltalán nem tartozok neki semmilyen magyarázattal. Az csak is az én dolgom, hogy miért vagyok itt. Sosem szerettem ha valaki a magánéletemben vájkál.
- Talán nem ártana, ha kedvesebben viszonyulnál hozzám. - Végül is egykor én is ember voltam és követtem el hibákat, de az felettébb nagy hiba, hogy velem ilyen hangnemben mert beszélni. Kissé ideges is lettem ez miatt, vagyis inkább dühös, de próbálom palást alá rejteni mérgemet. Kiroppantom állkapcsomat, utána egy gyors lépéssel már a háta mögött termek. Szorosan magamhoz húzom, hogy moccanni se bírjon.
- De, hogy lásd kivel van dolgod, adok rá lehetőséget, hogy megváltoztasd véleményed. - Suttogom a fülébe. Leheletem szinte perzseli nyakán a puha bőrt. Magamba szívom mámorító illatát, közben alaposan szemügyre veszem a nyakán végig futó eret, ami olyan kívánatos, ahogyan áramlik benne a vér. Nem is vágyok másra, mint hogy bele mélyesszem fogaimat, de előtte szeretnék vele egy kicsit játszadozni. Hibába múltam el már kétszáz éves a játékos énem még mindig kísért.

Tárgy: Re: Temető Szomb. Ápr. 07, 2012 8:53 pm

Társaságra ő sem számított, főleg nem egy ilyen kellemetlen alakra. Egyedül akart lenni, de ez úgy látszik a vesztére jutott. Sóhajt egyet, kimutatva a nemtetszését, és annak, hogy most igazán nem akar más társaságot a sajátjánál. Hiába jött be ennyire, hogy megnézze ezt a sírt vagy egy kicsit gondolkozzon, úgy tűnik, mintha vártak volna rá. Mivel nem érzi a babahintőpor illatot, így kizárja, hogy alantas. Talán vámpír, de az egyszerű embertől sem vonatkoztat el. Távolságtartó, de nem csak a vele szemben álló ismeretlen férfival szemben, hanem mindenkivel. Utálja, hogyha valaki belép a személyes aurájába, és most pont ez történt. Kezeit becsúsztatja a zsebeibe, sokkal biztonságosabban érzi magát, hogy a könyv a kezében van.
-Miből gondolod? Amúgy meg nem félek egy szellemtől sem. – Rántja meg a vállait nemtörődömséggel a hangjában. Egy cseppnyi kíváncsiság sincs benne, hogy tovább fecsérelje az időt erre az alakra. Gondolataiban pár átkot átismétel, de még nem tesz semmit, csak ha vészhelyzet lesz. Gúnyosan mosolyog rá, hogy ugyanolyan személlyel találkozott, mint amilyen személyesen maga. Azzal, hogy nem válaszol a kérdésére, csak erre tud gondolni. Egy „pff” hagyja el az ajkait, amikor a kedvességet szóba hozza. Nagyon rég nem találkozott ezzel a szóval és a viselkedése sem ismeri már ezt.
-És mégis miért? Nem felszedni akarlak, csak elüldözni, hogy végre lekopj. Nem látod, hogy nem kívánatos személy vagy itt? – Teszi fel a költői kérdést utoljára, de eleve a szarkasztikától csöpög a hangja. Utálja, hogy még mindig itt van és parancsolgat neki. Nem fog senkinek sem ugrálni, főleg olyannak nem, akit nem is ismer. Egy lépést hátrál és egyik lábáról a másikra helyezi a súlyát. Hiába vette észre a dühöt a férfi szemeiben és tette meg ezt a biztonságot adó lépést hátra, most mégis belé ütközött. Meglepően néz le az őt ölelő kezekre.
-Engedj el, te szemét! – Erőlködik a szabadulást illetően, mert nem szereti, hogyha már a belső zónájába jut valaki. Ezzel az érintkezéssel a hideg fut végig a gerincén és egyből libabőrös lesz a kabátja alatt. A fülénél érzett lehelet miatt megborzong az undortól, de továbbra sem hagyja magát és erőlködik a szabadulása érdekében. Rá is tapos a férfi lábfejére, minden erejét bevetve, hogy jobban fájjon neki és elengedje.
-Utoljára figyelmeztetlek! – Szólítja fel, majd hirtelen erős szél támad. Haját meg is lobogtatja, de ez most kevésbé számít, a lényeg, hogy újra szabad legyen. Ennél a „támadásnál” fejét lehajtotta és behunyta a szemeit, hogy erre tudjon koncentrálni. Kezei már régen nem a zsebében vannak, hanem a szorító karokon, és körmeit próbálja minél jobban belevájni a férfi kezébe.

Tárgy: Re: Temető Csüt. Ápr. 12, 2012 10:17 pm

Kifinomult érzékeimnek köszönhetően, olyat is hallok, amit egy átlag ember nem lenne képes meghallani, köztük azt a bizonyos sóhajt is, ami annyi mindent jelenthet. Nem kell zseninek lennem ahhoz, hogy rájöjjek, hogy ez amolyan unott és béltörődóm sóhaj volt. Bármit tehetne, úgy sem tudna meghatni. De azért a büszkeségemnek még mindig fáj, hogy így viszonyul hozzám, pedig olyan jól is kezdődhetett volna a találkozásunk, de erről igazán nem tehetek, hiszen magamhoz képest eléggé kedves voltam. De ez a nő... hm, még a nevét sem tudom, de azt hiszem nem is lényeges megtudnom a nevét, ahhoz, hogy eljátszadozzak vele kedvem szerint. Mindig van választás, de számára már nincsen, hiszen elrontotta a szórakozásomat ezzel a hozzáállásával. Kicsit morcos is vagyok ezért és ha ennél is rosszabb állapotba kerülök, azt hiszem, hogy akkor akaratlanul is vérfürdőt fogok rendezni.
- Hogy miből? - A móka kedvéért meglepett képet vágok, hagyok egy kis hatásszünetet és folytatom mondandómat. - Sok mindent láttam és nincs lehetetlen. Ugyan a szellemektől nem kell félni, vannak sokkal rosszabb teremtések is. - Legszívesebben meghajolnék és bemutatkoznék, hogy éppen van is dolga egy olyan teremtéssel, amit az előtt említettem. Úgy látszik, hogy tudatlanabb, mint hittem. Annyi minden van, amit még nem tud erről a nagy világról, de lehet, hogy jobb is, hiszen talán bele is roppanna az igazságba törékeny kis lelke. Nem mindenki képes megbirkózni az igazsággal, vannak olyanok, akik bele is örülnek. Nos, nem szívesen látnám egy elmegyógyintézetben egy fehér kényszerzubbonyban.
- Azt hittem, hogy ez nyilvánvaló. Különben is, előbb voltam itt és ha valami nem tetszik, akkor a kapu előtted is nyitva áll. - Nagyon nem szeretem, hogy ha egy ilyen fiatal fruska akarja megmondani nekem, hogy mit is kellene tennem és, hogy hol is kellene lennem. Szóval elüldözni akar? Arra várhat. Nekem senki sem mondja meg, hogy mit tegyek, mindig is a magam ura voltam és ez most sincs másként. Egyszerűen felháborítónak tartom az egészet, bár becsülöm a bátorságát, hogy rám akarja vetíteni az akaratát. Hirtelen nem is tudom, hogy ezt minek is nevezzem, talán nem is bátorság, inkább meggondolatlanság.
- Esetleg, ha szépen kérnéd. - De talán még akkor sem. Kimondottan élvezem a kialakult helyzetet, egyben mókásnak is tartom minden erőfeszítését. Akár hogy tapos lábfejemen nem tud számomra fájdalmat okozni. Úgy látszik egyre szórakoztatóbb számomra ez a nő. Kíváncsi vagyok arra, hogy meddig menne el a szórakoztatásomban.
- Tudod, túl kíváncsivá tettél ahhoz, hogy elengedjelek. - Különben is kíváncsi vagyok arra, hogy mik is lehetnek ennek a játszadozásnak a következményei. Nem tartom véletlennek ezt a nagy szelet ilyen hirtelen. Ilyet már láttam, de már oly rég volt, de azt biztosan tudom, hogy köze van a boszorkánysághoz.
- Nocsak. Talán még sem egy átlag emberrel van dogom? - Így még számomra is érdekesebb lett minden. Ha sejtéseim beigazolódnak, akkor egy boszorkányt fogtam ki. Egyre jobban felkorbácsolom kíváncsiságomat. Csak is a vére ízére tudok gondolni, hiszen még nem volt részem boszorkány lakomában, de az is lehet, hogy egyszerűen olyan, mint a többi ember és semmiben sem más az íze. Bár ennyi vesződés után, eléggé sajnálnám.

Tárgy: Re: Temető Csüt. Ápr. 26, 2012 9:21 pm

Soha sem hitte volna, hogy ilyenkor bárki is lehet rajta kívül egy ilyen helyen. A sóhajtása bizony mindent elárul, de legfőképp azt, hogy unja, hogy itt van a férfi is. Legszívesebben már most elmenne innen, de a makacssága, hogy ő volt itt előbb, itt tartja. Nem fog a férfinak örömet okozni, hogy csak úgy tovább áll. Nem rá lenne a jellemző, így mindent megtesz, amit csak tud, hogy bosszantsa. Egyik lábáról áthelyezi a másikra a súlyát, miközben mellkasa előtt összefűzi a karjait. Most már szívesen játszana vele, hiszen nem tudja, hogy Katja boszorkány. Végig néz az előtte álló ismeretlen férfin, hogy jól megnézze, bár ebben a sötétben ez szinte lehetetlen. A körvonalai pedig jól kirajzolódnak, illata alapján nem alantas, amit egy kicsit sajnál. Szívesen megölt volna egyet. A sok gondolkodás közepette felemeli a fejét, hogy a szemébe nézzen. Oldalra dönti a fejét, ahogy hallgatja azt az öntelt szavait.
-Ebben egyetértünk. Vannak olyan lények, amik kifejezetten veszélyesek, de ugyan akkor muszáj kiiktatni őket. – Nagy bölcsen ejti ki a szavait és határozottan. Láthatja Patrick, hogy egyáltalán nem fél és nehéz megrémiszteni. Ha tudná, hogy min ment keresztül, biztos, hogy máshogy viszonyulna a nőhöz. A költői kérdés elhangzására csak válaszol, mire megforgatja a szemeit.
-Elég nagy ez a temető, nem kell a sarkamban lenned… Szóval húzás! – Egyik kezét kinyújtja és ujjait lengeti, ezzel is mutatva, hogy elmehet, nincs rá szüksége. Meg is fordul, ami lehet, hogy egész rossz ötlet volt, mert elkapja hátulról. Undorodik az érintéstől, kicsit alábecsülte a férfit. Már most úgy van vele, hogy bosszút fog állni. Nála ez a kedves kérés, de úgy tűnik, hogy ezt nem fogja teljesíteni a másik. Rá is tapos a lábára, de mintha mellé ment volna, mert meg sem rezdül. Felvillan a szemében, hogy talán vámpír és azért nem érzi a fájdalmat.
-Nálam ez a szép… És nem fogok pont neked megváltozni. – Sziszegi a fogai közt, már kezd dühös lenni és ez érezhető is rajta. Izmai megfeszülnek, ahogy próbálkozik, de látja, hogy reménytelen. Abbahagyja és inkább az erejét beveti, hátha megfélemlíti ezzel is, bár ha igaz a feltételezése, akkor nem fog ettől sem megijedni.
-Mi van?! – Fakad ki, mielőtt még megtenné. Ahogy érzi a testéhez simulni a férfiét, elfogja az undor és hányingere lesz. Kiakar ebből szabadulni, soha sem szerette azt, ha lefogják. Koncentrálni kezd és szél kezd el fújni. Nem véletlen, még a fák ágai is összeütköznek, ahogy egyre nagyobb szél támad.
-Engedj el, mert megbánod! – Fortyog magában, de jól hallhatóan. Hangjában ingerültség, utálat és szánalom vegyül. Próbálkozik még egy kicsit, könyökével hasba üti, bár nem hiszi, hogy ez segítene. Van még pár varázsige a fejében, de azokhoz koncentrálni kell és amilyen állapotban van, ez nem fog menni. Szíve egyre gyorsabban kezd el dübörögni a mellkasában, ahogy érzi, hogy egyre hosszabb ideje a férfi fogságában van.
-Mit akarsz? – Dühösen kérdez rá erre, hogy előbb szabaduljon. Talán ha taktikát vált, akkor bejöhet. Arra vár, hogy végre szabad legyen és újra szemtől-szemben állhat vele. Talán a szíve is lenyugszik, de most, hogy mérges egyre jobban fáj a mellkasa, ahogy a szíve hozzáütközik a bordáihoz.

Tárgy: Re: Temető Szomb. Ápr. 28, 2012 7:34 am

Ha a halottak beszélni tudnának, akkor most biztosan kimásznának a sírjukból és fetrengve a nevetéstől néznék végig, ahogyan én, egy vámpír küszködök egy közönséges boszorkánnyal. De hát első pillantásra olyan aranyos volt, hogy nem lett volna szívem bántani, egészen addig, még ki nem nyitotta a száját. Akármennyire is furcsa, értékelem, hogy nem fél tőlem, de vajon az akkor is így fog lenni, ha megtudja, hogy miféle teremtmény vagyok? Általában a vámpír szó hallatán az emberek homlokegyenest menekülnek, de azt még nem tudom, hogy egy boszorkány miként reagálna rá. De mint mindig eléggé kíváncsi vagyok és nem csak erre, hanem még sok mindenre. Annyi kérdés zakatol elmémben, ami megválaszolásra vár. De nem hiszem, hogy válaszolna szívesen akár egyetlen egy kérdésemre, ha csak nem adok neki más választást. Választása pedig ezen után nem igen lesz. Eddig eléggé türelmes voltam vele, de nem arról vagyok híres, de majd nem sokára arra is fény derül.
- Szóval kiiktatni? - Össze ráncolom a homlokomat szavai hallatán. Talán csak úgy dobálózik az ilyen szavakkal, hiszen nem nézném ki belőle, hogy bárkit is ki tudna iktatni. De talán sok mindent nem néznék ki belőle, amire képes. Egyre jobban felkeltette a figyelmemet. Szeretem feszíteni a húrt, egészen addig még elszakad, hiszen kíváncsiságomnak semmi sem szabhat határt. Arra már rá jöttem, hogy egy boszorkánnyal van dolgom, de arról fogalmam sincs, hogy egy ilyen fajta lény, mint ő mire képes.
- Azt hiszem még mindig nem fogtad fel, hogy engem te nem utasíthatsz semmire. - Elképesztő, hogy azt hiszi, hogy parancsolgathat nekem. Egy vámpírnak! Több száz évvel idősebb és bölcsebb vagyok tőle. Nem szoktam meg az ilyen bánásmódot és a tisztelet hiányát. Annyira kihozott a sodromból, hogy úgy éreztem muszáj egy kicsit móresre tanítanom. Ezért is kapom el olyan hirtelen. Számomra nem jelent gondolt, hogy ilyen közelségbe kerültünk egymással, de feltételezem, hogy a másik fél nem igen értékeli. Szinte nevetséges, ahogyan a lábfejemre tapos, nem mint ha sok mindent érne el ezzel.
- Nem is kell megváltoznod, illetve már nem lesz időd rá. - Önelégül mosolyra húzódnak ajkaim, ahogy érzem, hogy karjaimban a nő egyre inkább feszült lesz. Tekintetem egy közeli fára téved, aminek az ágyai veszetten hajladoznak a szél hatására. Remélem nem okoz nekem csalódást, remélem, hogy többre is képes és ez csak az ízelítő. Hiszen egy kis széltől nem riadok vissza, még csak az kellene. Egyre jobban kezdem élvezni ezt a kis találkozást. Legalább feldobta a hangulatomat.
- Nyugi, általában szeretem a dolgokat megbánni. - Nem veszem zokon, hogy fenyeget. Sőt, még tetszik is, hiszen így izgalmasabb is, mint hogy csak úgy felajánlaná magát, az túl közönséges lenne. Értékelem a próbálkozását, de még a könyökével sem tud fájdalmat okozni. Csak csodálom, hogy még mindig nem adta fel, pedig szembe nézhetne a sorsával.
- Azt hiszem, hogy ez egyértelmű. Meg akarlak kóstolni. - Úgy ejtem ki a szavaimat, mint ha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Közben bele szaglok haja édes illatába. Szinte kábulatba ejt, ahogy a testében hallom vándorolni a vért. Legszívesebben most azonnal leteperném és lecsapolnám, de hát mindig is szerettem játszani az étellel. Talán ha eléggé kiszórakozom magam, akkor kezdetét veheti a vacsora is.

Tárgy: Re: Temető Szomb. Május 05, 2012 9:32 pm

Összefűzi a mellei előtt a karjait, fejét kicsit félrebiccenti, majd szánalommal teli szemekkel végig néz a férfin. Egyáltalán nem nyerte el a tetszését, sőt undorodik tőle és minden látható módon kifogja neki mutatni. Nem akart semmi többet, csak azt, hogy ide kijöjjön, picit levegőzni, erre ebbe a tapló vámpírba fut. A visszakérdezésre bólogatni kezd, egyáltalán nem ijed meg tőle. Szeretne végre egyedül maradni, de csak itt maradt a nyakán. Ahogy kimondja, hogy nem parancsol neki, megrántja a vállait és elindul ő keresni egy nyugodtabb zugot, ahol lehet. Mielőtt messzebbre is jutna, egyszer csak elkapják, ami már nagyon nem tetszik a lánynak.
-Akkor ölj meg, csak hagyj békén! – Sziszegi a fogai közt, hangjából érezhető, hogy egyáltalán nem érdekli, hogy megöli vagy sem, csak engedje el. Hiába való a próbálkozása, így sóhajt egyet és leáll mindennel. A távolba mered, már épp abba van, hogy nem válaszol és meg se szólal, hátha az érdektelenséggel előbb elhúz.
-Akkor erőszakolj meg, azt állj tovább, lesz@rom. – Szűri a fogai közt idegesen a szavakat. Még ebbe is belemenne, csak eltűnjön innen. Annyira szeretné, hogy pont most jöjjön erre valaki, de ennek az esélyét nem látja. Tovább próbálkozva, egy kisebb szelet idéz elő, de tudja, hogy úgy sem fog sikerülni, így feladja. Összefonná a karjait a mellkasa előtt, de nem teheti, mert hátrafogják. Türelmetlenül vár, tekintetével a cipője orrát fürkészi.
-Akkor igyál belőlem, csak takarodj már a pics@ba! – Szólítja fel és arra vár, hogy végre valami történjen és szabaduljon. Nem fog ellenkezni, mert pont kinézi Patrickból, hogy azt szereti, ha az áldozatok nem adják magukat könnyen. Most mégis ezt teszi, mert egyáltalán nem érdekli. Sóhajt egyet és várja, hogy legyen valami, mire a hajában megérzi a szimatolást. Undor fut végig az arcán, de nem tesz semmit.
-Gyerünk már, nem érek rá egész nap! F@szom ki van, az ilyen barmokkal… - Mérgelődik magában, az sem érdekli, hogy lány, ez soha sem volt akadály annak, hogy káromkodjon. Egyik cipőjével belerúg egy kődarabba, mire az hangosan csattan az előttük lévő sírkövön. Félmosoly jelenik meg az ajkán, hogy még így sötétben is sikerül célt találnia. Eljátszadozik magában, addig, amíg Patrick végre el nem dönti, hogy mit akar és tovább mehet.
-Ha iszol belőlem gyógyítsd is be a gusztustalan sebet, amit hagysz rajtam. – Jegyzi meg, mert egyáltalán nem szeretné, hogyha két lyuk lenne a nyakán, bár saját maga is megtudja oldani, mégis jobban szeretné, hogy akkor már végezze jól a dolgát a vámpír. Nem fog helyette dolgozni. Egyik lábával türelmetlenül topog, valami féle ritmust „dobolva”. Fejében egyik kedvenc zenéje forog, hogy minél jobban elterelje a gondolatait.