Caldwell the secret City

Tárgy: Tó Szomb. Márc. 17, 2012 11:47 pm

Az erdőben egy alig kitaposott ösvény vezet a tóhoz. Eléggé el van dugva, az útból látszik, hogy nem sokan szoktak idejárni. Aki idetalál, az soha sem fogja elfelejteni az utat, amin jött. Eléggé hangulatos és csendes, ám veszélyes. A vérfarkasok itt szoktak tanyázni, hogyha szomjasak az sem kizárt, hogy a tóból isznak. Éjszakánként, főleg teli holdkor a legveszélyesebb. A tó mellett rengeteg fa és szikla van. A tó vize mesésen zöld, ami megmagyarázhatatlan. Romantikázásra, csak is napközben lehetséges, mert az itt járó fenevadak, bármikor rátámadhatnak a fiatalokra, akik egy kicsit a magányt, együtt létet választották.
A partjára le lehet ülni, napozni is lehet, sőt még fürdeni is. A szélén nagyon is sekély a víz, a közepe felé hirtelen mélyül, így aki nem tud jól úszni, az ne is próbálkozzon meg azzal, hogy "átsétál" a tavon.
Télen befagy, lehet rajta korcsolyázni, ha elég hideg van és elég vastag rajta a jég.

Tárgy: Re: Tó Vas. Ápr. 29, 2012 7:54 pm

Hiába van késő este, muszáj volt valamerre kimozdulnia. Megszökött, hogy még véletlen senki se tudja, hogy merre megy, mert most szüksége van arra, hogy egyedül legyen. Még szerencsére nagyon sötét nincs és az, hogy összeveszett Kristinnel csak dob azon a dolgon, hogy egyedül legyen. Gondolkoznia kell és pont így indul neki a nagy „útnak”. Egy táskát kap a vállára, benne egy szendvics és egy üveg víz, meg egy pulóver. Nem akar kiköltözni sehova se, csak egy kicsit tovább szeretne kint időzni, mint amennyit bírna üres hassal. A szeme még mindig fáj és még mindig ugyanolyan ronda kék-zöld foltos. Hiába a média ezt is kiszúrta és alig bírta megnyugtatni őket, hogy csak neki ment a falnak, pedig tudja, hogy nem ez történt. Már az erdőben sétálgat, mikor egy kisebb tisztásra ér ki. Egy nagy tó tárul a szeme elé, pedig nem ezt várta. Most legalább már tudja, hogy ez is itt van. Annyira szép, hogy legszívesebben belemártózna, de a hőmérséklet nem igazán kedvez erre. Azért odasétál a széléhez, kisebb botladozások árán, majd megáll. Leguggolva beledugja a kezét, meglepő, hogy langyos, de azért nem próbálná ki így este. Lerakja maga mellé a táskát, ő pedig mellé kuporodik. Két lábát felhúzza és átöleli, térdére pedig az állát helyezi. Így mereng a tóhoz és közben fülel, hogy ki jön felé. Bár örülne neki, ha senki sem hozná rá a szívbajt, de erre nincs garancia. Kicsit azért fél, mert nem gondolta, hogy ilyenkor ennyire messze téved, ráadásul az erdőben. Sóhajt egyet és biztatja magát, hogy senki sincs itt. Előveszi a szendvicset és enni kezdi, mert már kezd éhes lenni, hiszen a vacsorát is kihagyta. Florán gondolkozik, hogy mi lehet vele, mert azóta az éjszaka óta, nem igazán találkozott már vele. Leginkább Kristin miatt. Elő is húzza a telefonját és megkeresi a lány nevét és továbbra is csak nézi, miközben eszik.

Tárgy: Re: Tó Vas. Ápr. 29, 2012 8:12 pm

Lihegve álltam meg kicsit , előregörnyedtem, és kezeimmel a térdemet fogva próbáltam levegőhöz jutni, esténként ha épp ráértem, és nem voltam beosztva sokszor kijöttem ide amióta ideköltöztünk, valahogy az erdőben akár hol is volt, mindig jól éreztem maga, a zajok, az illatok....Felpezsdített, és energiát öntött belém. Általában vagy futni jöttem ki, vagy csak rajzolni, bár ennyire be, csak kocogáskor merészkedtem, nem azért mert féltem, csak a rajztáblám, a lapjaim, a ceruzáim, krétáim...hát szóval nehéz lett volna idehozni, nem is nehéz, inkább macera. Nem hoztam vizet, hasított belém a gondolat mire felnyögtem, majd meg pusztultam egy kortyért, egészen idáig futottam, és akármennyire is bírom a futást, azért ez a táv engem is kifárasztott, főként a rögös talaj miatt. Végül szusszanva egyenesedek fel, és indulok tovább lábaimat ólomsúlynak érzem, de hát az edzés akkor jó, ha már fáj. Este lévén az erdő megtelik élettel, így hogy kicsit eltereljem a gondolataim a sajgó lábamról, és az égő tüdőmről inkább a zajokat hallgatom...itt bent nincs annyi madár, se kistestű állat, nem értem miért, mikor általában pont hogy itt, bent a sűrűben kéne lenniük.... Végül kavicszörgés zaja és lábak, pontosabban cipő csattogása töri meg az erdő neszét, mire fülelek, máig nem értem miért ennyire jó a fülem, és a szaglásom, de valahogy nem érdekel, szeretem hogy így van és kész. Utam hát a zaj felé veszem, hátha az egy eltévedt ember...ilyen későn, főleg sötétben mivel nincs nyár könnyen el lehet tévedni. Ahogy haladok a már elhat zaj felé egy kis tisztásra érek ki, ahol megtorpanok, megpillantok egy alakot aki a földön ül, mire összeráncolom a szemöldököm. Vajon mit kereshet itt? Ránézésre férfias a testalkata, bár nem tudom pontosan megállapítani így közelebb lépkedek, tornacipőm még így se ver zajt a köves talajon, lopakodásban mindig jó voltam...- Bocsánat, hahó, eltévedtél? - szólítom meg, remélem azért ijedtében nem ugrik a tóba. Erre a gondolatra elvigyorodok ahogy elképzelem máris a jelenetet, hogy mint valami tavi szörny mászik ki a tóból válaszolni. A levegőben kellemes illat terjeng, férfi dezodor, és valami ételé, mire meghallom ahogy az étel csomagolásával zörög- -Öhm...nem épp jó ötlet itt bent az erdőben este enni... - jegyzem meg hangom még mindig lihegős, ahogy a kérdésnél is az volt, hiába, a tüdőm még nem tért vissza a normál légzésbe*

Tárgy: Re: Tó Vas. Ápr. 29, 2012 8:45 pm

Mivel csönd van az erdőben, csak a szellő suhogását hallja, így könnyen felismeri, hogy valaki közeledik. Libabőrös is lesz pillanatok alatt, de nem a szellő miatt, hanem a félelem miatt. Körbe néz, de egyelőre nem lát senkit, majd sóhajt egyet, hogy megnyugtassa magát, nincs rajta kívül senki. Gyorsan falja az ételt, kicsit nehezebben csúszik le a torkán, mire maga mellett egy alakot lát. Kicsit rájön a szívbaj és ijedtében eldől. Elterül a földön, mire felnéz. A szendvicse a földön, ezt sem fogja már megenni. Kicsit dühös, hogy nem tudott volna jobban időzíteni. Becsomagolja a szendvicset és visszadugja a táskájába. Előveszi a vizet és feláll, hogy a lánnyal szemben legyen.
-Nem tévedtem. De te mi elől futsz? – Kérdez rá, miközben kinyitja az üveget és iszik belőle. Ahogy látja, eléggé kifullaszthatta valami. Körbe néz, mert lehet, hogy valamit idehozott, azzal, hogy erre futott. Eddig nem lát senkit, de azért fülel, bár ember fülel nem nagyon lehet semmit se hallani.
-Miért ne lenne jó ötlet? – Egy újabb kérdés hagyja el a száját, miközben visszacsavarozza az üvegre a kupakot. Fogalma sincs, hogy a lány mennyit futhatott és mi elől, de nagyon ki lehet fáradva. Egyik lábáról áthelyezi a másikra a súlypontot, majd odanyújtja neki az üveget.
-Kérsz? – Néz bele a szemeibe, hátha akkor hamarabb elfogadja. Nem szokott udvarias lenni, fogalma sincs, hogy most mi ütött belé. Talán ez csak a kamaszkorral jár együtt és ahogy kezd felnőni, elillan a flegmasága is. Mindenesetre most innen nem fog elmozdulni és nem is szeretné, hogyha az ismeretlen lány erre ösztönözné, mert nem rég ért ide és a fejében még nem zárta le a gondolatait.
-Mit keresel erre? – Rak fel egy újabb kérdést, kíváncsiságból, mert szeretné tudni, hogy miért van itt, ha már egyszer azt akarta, hogy egyedül legyen. Most mégis megtalálták, pedig nem táblázta ki az utat, hogy erre van. Végig méri a lányt, bár ebben a sötétben nagyon nem látja jól. Azt tudja, hogy nem rajongó, mert akkor már rég a nyakába ugrott volna.

Tárgy: Re: Tó Vas. Ápr. 29, 2012 9:05 pm

A fiú reakcióján kis híján felnevetek, e végül az alsó ajkamra harapva visszafojtom, hiába ha ezt most valami ragadozónak vágta volna le, már halott lenne, ha meg egy férfinak, oda a tekintélye, de hát engem csak mutattat, így nem szólom meg, kivételesen nincs kedvem se bunkózni, se semmi ilyesmi, így a kuncogásom is sikeresen visszafojtom, csak a körvonalait látom ahogy visszapakol a táskájába, majd ahogy feláll követem a tekintetemmel, jóval fölém magasodik, mire sóhajtok, mondjuk nem számítottam másra, hisz egy férfi áll előttem, ahogy azonban előkerül a víz a táskájából, mert hát gyanítom hogy az, mert olyan az üveg, bár ettől lehet még más benne, tekintetem oda téved, szinte már szuggerálón. - Öhm...ja, semmi elől. - rázom meg a fejem, és megint szusszanok egyet, égre a légzésem lassan, de biztosan visszatér a normálisba, kézfejemmel megtörlöm a homlokom mert kicsit leizzadtam, majd nyelek egyet ahogy a mozdulatom közben észreveszem a férfi kinyitotta az üveget, és most azt nyakalja, bár azon ismét majdnem felnevetek ahogy körbenéz szinte riadtan - ezt csak a mozdulataiból látom- majd ismét felém fordul, idegesít hogy nem látom az arcát, így kicsit közelebb lépek, bár elhúzva a szám állapítom meg hogy így sem jobb. - Nos, azért, mert itt sok a vadállat, és az ennivalót már kilométerekről is megérezhetik...nos, hát és akkor neked lőttek itt egyedül. - mosolygok rá, komolyan mintha egy kiscserkésznek tanítanám mit ne csináljon az erdőben.... Ám a felém nyújtott üvegre mohón csapok le, örülök hogy felajánlotta, legalább nem nekem kellett megkérdeznem. Ahogy mohón lecsavarom a kupakot, és inni kezdek nem túl nőiesen nem érdekel mit hisz rólam, egyelőre örülök hogy ne a tóból kell innom. Ahogy végül leeresztem az üveget nagyot sóhajtok jólesően, majd letörlöm a peremét, rácsavarom a kupakot és visszanyújtom. - Köszi... - biccentek, hangom már jóval nyugodtabb mint eddig, és már normálisan is veszem a levegőt. - Én is ugyanezt kérdezhetném tőled.... - vonom fel érdeklődve a szemöldököm, valahonnan ismerős neki a férfi hangja, de egyszerűen képtelen vagyok beazonosítani. - De egyébként kocogni jöttem...csak hallottam itt zörögsz, így gondoltam megnézem nem-e valami eltévedt kisiskolás... - mosolyodom el féloldalasan, mintha ezt a kisiskolást épp a fiúra érteném. - Nos és te? Kijöttél meghalni, és hoztál magaddal utolsó vacsorát is? - biccentem félre a fejem, hangom pimaszkodó, és nem bunkó, lehet hogy ahhoz nincs kedvem, de pimaszkodni bármikor tudok, hiába, felvágták a nyelvem...

Tárgy: Re: Tó Vas. Ápr. 29, 2012 10:03 pm

Nem túl jó bemutatkozás, hogy eldől, de aki ilyen belépőt tesz, az ne csodálja, hogy más megijed tőle. Nem várt senkire, így természetes, hogy meglepődött. Gyorsan el is pakolt és felállt. Lesöpri magáról a koszt, bár már tök mindegy, mert az előbb szinte ült a földön. Ebben a sötétben meg úgy sem látják. Szíve még mindig zakatol ettől az ijedtségtől, de amint elkezd inni, kezd alábbhagyni és normál ritmusra visszaállni. Ebben a sötétben nagyon nem tudja kivenni, hogy hova is néz a lány, de gondolja, hogy nagyon is szomjas, hiszen alig kap levegőt a futástól. Kicsit megnyugszik, mikor meghallja a választ, hogy semmi elől sem fut. Megkönnyebbülésének hangot is ad egy kisebb sóhajtás közepette. Fogja az üveget a kezében, addig amíg hallgatja az ismeretlen lányt. Kicsit hátrébb lép, hogy ne legyen annyira közel hozzá, mert a végén még felismeri és akkor lehet sikítozni fog. Bár a köralakjából ítélve nem igazán tűnik olyannak, aki ilyen lenne.
-Akkor futok. Vagy felmászok valamelyik fára. Nem mindegyik vadállat tud fára mászni. – Rántja meg a vállait, egyszerű tényként közölve ezt. Letekint az üvegre, majd átnyújtja, hátha szomjas. Nem is tétovázik egyből elveszi, Zacky pedig figyeli, ahogy nagyokat kortyol az üvegből. Szinte elfogy, mire visszakapja. Egy halvány mosoly jelenik meg az ajkain, amit aligha fog észrevenni a másik, de ezt hidegen hagyva, visszadugja a táskájába az üveget. Felkapja a vállára, hogyha gyorsabb távozásban lenne részük, akkor ne hagyja itt. Kicsit mintha megnyugodott volna az előtte álló és a légzése sem annyira szapora.
-De én kérdeztem előbb. – Dönti oldalra a fejét, kicsit pimaszkodva. Mégis csak annak kell válaszolnia előbb, akitől kérdezték elsőnek. Várva a választ, összefűzi a mellkasa előtt a karjait. Azon kezd el gondolkozni, hogy még mindig nem tudja a lány nevét. Ez kezdi bosszantani, mert eddig mindenki úgy jött oda hozzá, hogy bemutatkoztak.
-Nem vagyok kisiskolás. De olyan nehéz elhinni, hogy ide valaki nem azért jön, mert eltévedt? – Vonja fel kérdőn az egyik szemöldökét, hangjából érezhető, hogy egy kicsit ingerült a megnevezés miatt. Egyáltalán nem érzi úgy, hogy kisiskolás lenne, sőt már gimnáziumba jár és nagyon is felkapott sztár. Nem érti, hogy hogy gondolja ezt, hogy ilyeneket mond neki.
-Kijöttem gondolkozni és mivel régóta nem ettem, így megvacsoráztam. – Hangja kicsit gúnyossá válik át, egyáltalán nem erre gondolt, hogy így fog végződni a beszélgetésük. Talán ezt hozza ki belőle. Végig néz rajta, bár nem tudja miért, mert ebben a sötétben az orráig sem lát el. A kezét nyújtja felé, és tekintetével megkeresi a szemeit.
-Zachary White. De mindenki Zackynek ismer. – Mutatkozik be, ha már a másik nem tette, legalább előrébb jutnak ebben is. Nem szeret ismeretlenekkel beszélgetni, főleg azokkal nem, akik nem a rajongói. Azért kicsit kihangsúlyozza a becenevét, mert ezzel vált híressé és más elnevezést, nem igazán tűr meg.

Tárgy: Re: Tó Vas. Ápr. 29, 2012 10:34 pm

Ahogy a férfi lesöpri magát tüsszentenem kell, valahogy a por irritálja az orrom, így fintorgok, nem azért mert a fiút akarom bosszantani, sőt nem is neki szól a dolog, meg is dörzsölöm az orrom, hátha elmúlik, és végül valóban kicsit jobb lesz, így már normálisan tudok figyelni a másikra. Hallom ahogy megkönnyebbül, mert hát ekkora sóhajt egy ilyen csöndes helyen ki ne hallana meg? - Megkönnyebbültél mi? - kérdem vigyorogva, értve arra hogy nem üldöz semmi, majd ahogy közli hogy csak simán elfut egy vadállt elől vagy felmászik előle gy fára, nem bírom ki felnevetek. - Értem, hát akkor azon a fán őszülnél meg. - jegyzem meg már egy szelídebb mosollyal, amit nyilván a másik nem lát, mivel én sem látom az ő arcát, ami még mindig idegesít, főként ahogy hátralép, mintha annyira büdös lennék. Pedig még bent sem álltam a magánzónájában. Tekintetemet nem kerüli el ahogy az előttem álló azért magára kapa a táskáját, amire elfolytok egy kuncogást, ennyit arról hogy a férfiak bátrak. Én valahogy nem tudok félni itt, hiába tudom hogy milyen állatok élek itt, egyszerűen még otthonosan is érzem magam az erdőben. A gyerekes kis én kérdeztem előbbre ismét elmosolyodom, nem kinevetésből, de ahogy a következő szavaival próbál rácáfolni arra hogy nem kisiskolás szívesen felemlíteném neki, hogy akkor miét ragaszkodott ennyire ahhoz hogy én válaszoljak előbb, e végül nem teszem. Hű de sok tapintat szorul ma este belém... Lepődök meg magamon, hisz általában ha nem ismerem az illett se fogom be a szám ha ki akarok mondani valamit, hát kimondom. Biztos elfáradtam csak...Hitegetem magam, igazából csak egyszerűen nincs kedvem szenyózni egy férfival, az isten háta mögötti tónál, nem vagyok gyenge, de nem akarom magamra haragítani, legalábbis addig amíg ő normális velem. - Hát, nem nehéz elképzelni, csupán csak furcsa....ennyire általában még a tapasztalt túrázók se nagyon merészkednek be, még nappal sem, nemhogy éjszaka... - vonok vállat most én közömbösen, csak kijelentvén a dolgot, mert amint látom a velem szemben álló nem veszi a kicsit ugyan csípős, de poénnak szánt kérdésem. A gúnyos szavakra azonban már összeráncolom a homlokom, oké hogy sértésnek vette a kisiskolást, mert hát láthatólag nem az, de hát ennyi tréfát ne tudjon lenyelni! - Aha, hát bocs ha megzavartalak nagy mélázásodban. - morgolódom vissza már én is gúnyosabban, sose voltam az a típus, aki ha így szólnak neki, elereszti a füle mellet, és továbbra is kedves kis lánykát játszik. Ahogy beáll közénk a csend megint hallani kezdem az erdőt, mert a srác hangja nem töri meg a csendet, így a felém nyúló kézre majdnem ösztönből reagálok és csapom el de még időben rájövök hogy csak kezet rázni akar, így izmaim ellazítom, mert hát nincs veszély, és kezet rázok vele, a neve hallatán azonban összeráncolom a homlokom, így talán kicsit tovább is fogom a kezét, de végül észbe kapva elengedem, nehogy még azt higgye hogy itt rá akarok mászni! - Öhm...értem, én Dorete Flick vagyok. - mutatkozom be én is, majd ahogy kiejtem a nevem esik le, honnan is ismerem én a kis becenevét, tekintetemmel már tüzetesebben nézek felé, hátha legalább az arcát ki tudom venni, nagyjából sikerül ahogy koncentrálok, így meglátom tényleg ő az. - Na nézzenek oda, egy sztárocska itt kint? Húha hova bújtak a paparákok? - nézek körül, ismét csak poénnak szánva a kérdésem, hangom se annyira szemtelen, inkább csak viccesen élénk, nehogy megint besértődjön. Engem aztán nem érdekel, hogy sztár, vagy nem sztár, amúgy se szeretem zenéjét, így minek legyek oda érte? - Egyenként...Zacky... - hangsúlyozom én is ki a becenevét direkt, talán mert kicsit... langyosnak találom ezt egy férfinak, de hát hiába, sose voltam a tinisztárokért oda, meg alapból a becézgetésekért. - ...nem hiányzol otthon a leltárból? - fejezem be végül a kérdésem, nem gúnyolódásnak szánom, csumán csak tényleg érdekel, mert egy tini sztárocskát nem nagyon szoktak elengedni főleg nem egy sötét erdőbe egyedül, éjszaka. Remélem hogy a hangomon is hallatszik hogy nem gúnyolódok.

Tárgy: Re: Tó Kedd Május 01, 2012 5:57 pm

Így sötétben nem látja a lány arcát, ezért nem is veszi észre, hogy fintorog. A mozdulatait látja egyedül, így csak következtetni tud, hogy megvakarta az orrát, vagy valami hasonlót csinált. Egy nagyobb levegő távozik a tüdejéből, ahogy megkönnyebbül és a szívéről is leesik egy hatalmas kő. Nem is tudta volna, hogy mihez kezdjen, ha úgy rohan ide hozzá, mintha valaki üldözné és szimplán figyelmeztetni szeretné. Még mindig zakatol a szíve, mert egyik pillanatról a másikra nem bírja leállítani.
-Igen. Nem szívesen futottam volna, azzal a tudattal, hogy üldöznek. – Megrántja a vállait, mert most már lényegtelennek tartja mindezt. Azért vázolja a tényeket, hogyha ez bekövetkezett volna, mit tett volna. Még szerencse, hogy nem látja Dorete arcát, mert lehet nem viselné jól ezeket a mimikákat.
-Nem feltétlenül, mert egy idő után megunják, meg engem is keresni kezdenek és egy magas fa tetején, könnyebben észrevesznek. – Megcáfolja azt, amit hall, mert neki erről ez a véleménye. Úgy is jelzett volna valahogy, hogy merre is van. Belegondol abba is, hogy sokkal könnyebb dolga van, mert sztár és azonnal keresni kezdte volna az egész város és még a tv is. Ezért nem idegesíti magát azzal, hogy a fán őszülne meg. Mivel nem tudja, hogy Doretenek mi a célja az előrébb lépéssel, hogy közelebb legyen Zackyhez, ezért hátrébb lép, hogy meg legyen a tisztes távolság. Nem is feltételezi, hogy ez esetleg rossz testbeszéd. A táska biztonság kedvéért a hátára kerül, mire halk kuncogást hall. Félre biccenti a fejét, mert egyáltalán nem érzi magát nevetségnek és nem is tudja, hogy mit csinált, amiért ezt váltotta ki.
-Min kuncogsz? – Érdeklődik, hangjában egyáltalán nem cseng más, mint a kíváncsiság. Még flegma és bunkó sem, csak tényleg érdekli, hátha neki is jobb kedve lesz. Folyamatosan változnak a témák és kezdi egyre jobban idegesíteni, hogy nem látja Dorete arcát. Hiába lenne szorosan előtte, akkor sem látná és ez bosszantja. Lehet, hogy ki kéne menniük valami világosabb helyre, például vissza a városba.
-Elhiszem. De akkor visszaindulhatunk a városba, hogyha van kedved. – Ajánlja fel és egyik kezét a zsebébe dugja, úgy, hogy a hüvelykujja kilóg belőle. Csak azért kezd el gúnyos hangnemben beszélni, mert megsértette a büszkeségét azzal, hogy le kis iskolázta. Zacky nem használt semmi sértőt, amíg Dorete ki nem ejtette ezt a szót a száján.
-Nem értem, miért pont te morgolódsz, mikor te sértettél meg engem. – Bele néz a szemeibe, nemtörődömség hallatszik a hangjában. Ezen túltéve magát kinyújtja a kezét, hogy kezet fogjon vele. Kell egy pár másodperc, mire Dorete is reagál és végül megfogja a kezét. Picit meg is rázza és már épp elhúzná a kezét, de még mindig fogják. Feljegyzi a fejében a nevet, talán nem fogja elfelejteni, hogyha többet is fog vele találkozni. Rengeteg nevet kell amúgy is megjegyeznie, amit többnyire nem tesz meg. „Visszakapva” a kezét, leengedi a teste mellé.
-Nem tudom, de cseppet sem érdekel. Szerintem ilyenkor már alszanak. De ha nem akkor úgyis megfogom tudni a reggeli újságokban. – Mondja, gúny nélkül, egyszerűen csak megosztja vele, mindezt. Amint a nevét kihangsúlyozzák, sóhajtva figyel rá, milyen gúnyolódást fog mondani. A szóhasználat és a mondatfogalmazása, egy kicsit érdekes, de ezt nem teszi szóvá. Amíg nem bunkó vele, addig ő sem lesz az, mert nincs mire.
-Nem vagyok tárgy. De szerintem nem vették észre még, hogy eljöttem. Mire ez feltűnne nekik, addigra rég otthon vagyok. – Elégíti ki a kíváncsiságát. Mivel más nincs itt, ezért Dorete-vel kell beérnie. Hogy ne legyen köztük csend, ezért ő felrak egy kérdést, hogy tovább folytatódjon a beszélgetés. Nincs hozzá kedve, de mégis megteszi.
-És te? Nem hiányzol otthonról senkinek? – Érdeklődik ő is, ezzel visszaadva a kérdést, csak kicsit normálisabban megfogalmazva.

Tárgy: Re: Tó Kedd Május 01, 2012 6:28 pm

Felnevetek, ahogy meghallom keresni kezdték volna, végül is logikus, így egyetértően biccentek egy nagyot, és nevetésem mosolya szelídül. - Igaz, de addig is rágcsálhattál volna leveleket, hacsak nem fanyalodsz rá a porba hullott szendvicsedre, vagy nem kapsz el egy mókust odafent. - hangom már sokkal kellemesebb, nem érdes, vagy pimaszkodó, helyette próbálok vicces lenni, nem pedig feszülten viselkedni, mondjuk sose voltam az, aki a vadidegenekkel feszülten, vagy kellemetlenül érezve magát beszélgetett. A kérdésére csak ismét eszembe jut az előbbi gondolatom, hogy mennyire bááátor ez a férfi itt előttem. - Semmin....csupán elképzeltem ahogy te, a bátorság szobra nyakadba kapott lábbal nyargalsz át az erdőn....ahogy felkaptad a táskád ez jutott eszembe. - vonom meg végül a vállam, hangomban elfojtott kuncogás hallatszik, mert ahogy elképzeltem a jelenetet módfelett viccesnek találom. Nem tudom hogy nyugodt körülmények, vagy legalábbis a városban viccesnek találnám-e de itt igenis az számomra...talán túlságosan is elfáradtam....akkor szokott ilyen csapnivaló humorom lenni. Az ajánlatra bólintok és menetirányba is fordulok rögtön, vagyis arra amerről én jöttem. - Rendben, vissza indulhatunk, de ha mélázni akarsz itt még, akkor nem zavarok, nem azért jöttem hogy zaklassalak, csak mint mondtam, meg akartam nézni nem tévedtél-e el. - nézek hátra, szemem kezd hozzászokni a sötéthez, főként, mert a tó vizén visszatükröződik a fogyó hold. A kérdésre ismét kicsit összeráncolom a homlokom, mi az hogy én sértődök be? - Hát bocsánat, ha besértődtem, ezek szerint nem tudod értékelni a humort, ugyanis nem sértésből mondtam hogy visszavágj. - vetem oda kicsit megint talán morgós hangon, mondom én...fáradt vagyok. Próbálom visszanyelni az ingerültségem, megszokhattam volna már, nem mindenki csípi a "poénjaim" de hát ez van. Sóhajtok is egyet, és az ég felé nyújtva a karjaim kiropogtatom a gerincem, mire kis megkönnyebbült nyögés hagyja el a számat, hiába azért az, hogy idáig futottam kicsit kimerített. - Értem, hát, milyen menő főcím lenne belőle... Zacky a tini sztár, aki holdfényes sétát tesz, és közben ismeretlen, az erdőből előtörő nőkkel találkozik - húzom szét a kezem mintha csak a főcímet festeném fel a levegőbe, majd elvigyorodok, amit ugyan nem láthat, nekem mégis jólesik, mert szerintem azért vicces lenne egy ilyen főcím a városi újságban. Arra hogy a fiú újra beszélni kezd elhallgat, és némán hallgatja, arra hogy nem tárgy, és ezt úgymond ki is kéri magának a hanglejtésében elmosolyodik. - Nem is azért mondtam, ez nálam amolyan szófordulat. És én sem hiányzom otthonról. - vonok vállat, hangom talán kicsit szomorú, amiért átkozom magam, nem szeretem e néha ha ilyen téma kerül szóba érzelmeim elárulnak, amikor amúgy közönyös próbálok lenni.

Tárgy: Re: Tó Szer. Május 02, 2012 3:23 pm

Egyik szemöldökét kérdőn felhúzza még szerencse, hogy sötétben nem látja a lány a mimikáját. Egy undor fut át az arcán, ahogy kineveti. Kezd egyre sértőbbé válni ez a találkozás, pedig semmi mást nem akart, csak a tó parton egy kicsit gondolkozni. Tudta, hogy sehol sincs nyugta, de hogy egy ilyen lánnyal találkozzon… Elég kicsi volt az esélye, mégis sikerült neki. Ennyire peches lenne?
-Kicsit érdekes a felfogásod. Te megennél egy mókust vagy ennél faleveleket? – Hangja kérdőn és kíváncsiságtól cseng. Ezt most nem bántásból kérdezi, csak tudni szeretné, ha már ennyire felhozta, akkor talán már próbálta is. Elképzelte ahogy a fán van és leveleket rágcsál. Meg is forgatja a szemeit ezekre a képkockákra, elvégre nem egy állat, hogy erre szoruljon. Ha meg paparazzik vannak a közelben, biztos, hogy segítségére lennének. Eléggé meglepődik Dorete szavain. Szemei kikerekednek és alsó ajka elválik a felsőtől. Meg is vakarja a homlokát, míg beszél.
-Ki mondta, hogy a bátorság szobra vagyok? Amúgy meg azért mert fiú vagyok, még vannak félelmeim. Szerintem mindenkinek van, csak nem szívesen beszélnek róla. – Tovább folytatja a beszélgetést, egyáltalán nem kapta fel a vizet, csak furának tartja, hogy Dorete ilyet feltételezett róla. Zacky nem tartja szégyennek, mert bevallja, hogy igen is fél valamitől. Ha meg rá támad egy falka farkas, akkor nyilván nem fogja őket babusgatni, hanem menti az életét. Ahogy végig néz a lányon nagyon szeretheti a többieket kritizálni és a földbe döngölni. Egy ideig még tűr, de aztán nála is elszakad a cérna egy idő után. Ezt a stílust, amúgy sem szereti, nem illik szerinte egy lányhoz. Ezért is ajánlja fel, hogy menjenek vissza, legalább hamarabb elválnak az útjaik. Meg visszafelé sem téved el. El is indul arra, amerről jött és végig Dorete mellett lépked. Olykor-olykor mikor beszélgetnek felé fordítja a fejét, hogy lássa érdekli, amit mond. Ha sértegetéshez érnek – amit nem is annak szán, de úgy hangzik -, akkor a földet pásztázza a tekintetével.
-Ha eltévedek, akkor nyilván nem egy tóparton üldögélnék, hanem össze-vissza, rémülten keresném a kiutat. – Jegyzi meg mellékesen, ő így gondolkozik, de lehet, hogy rossz a felfogása. Meg ha eltévedt volna, biztos, hogy kiabálna, hogy valaki segítsen rajta. Pusztán el volt merülve a gondolataiban és ezt kívülről is lehetett látni. Nem akar balhét, vagy megsérteni Dorete-t, de ha így folytatja, lehet előbb lefog válni, minthogy kiérnek a városba.
-Hát ezeket a humornak nevezett beszólásokat, amiket nem sértésből mondod, elég sértőek. Azért, mert fiatalabb vagyok, még nem kell azt a szót használni, hogy kis iskolás. És az sem érdekel, hogyha nem nézel fel rám úgy, mint a többiek, azért mert sikeres vagyok és elértem valamit. De nem tűröm, hogy ok nélkül ilyeneket mondjanak nekem. – Hosszan kifejti a véleményét erről, hangjában semmi érdekes nem hallható, egyszerűen csak elmondta azt, amit gondol. Ha ezen Dorete jobban megsértődik, arról nem tehet.
-Engem ez a főcím nem érdekel. Sok olyat olvastam már magamról az újságban, amik nem igazak. Esetleg neked lehet ciki, ha a barátaid meglátják, hogy nem a stílusodnak megfelelő sztárral mutatkozol együtt. – Sóhajt egyet, kezd álmos lenni és fáradt. Eléggé messzire eljött a várostól azzal, hogy a tóig sétált. Ahogy a körvonalaiból látta a lányt, egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki szereti Zacky zenéjét. Oda is fordítja a fejét, miközben átlép egy kitüremkedő gyökeret.
-Egyébként, ha már itt tartunk, milyen zenéket hallgatsz? – Érdeklődik, mert, úgy gondolja, hogy eléggé messze vannak még. Jó sokat sétált ide fele is, nem hiszi, hogy visszafele rövidebb lenne. Összevonja a szemöldökét, ahogy az otthoni hiányzásokról szó esik.
-Hogyhogy? Szüleid csak vannak, akiknek hiányzol. – Tovább érdeklődik, hangja egyre kíváncsibb. Nem fogja elszalasztani azt a lehetőséget, hogy egy kicsit éljen. Egyik este már belekóstolt ebbe és a monoklit leszámítva, nagyon is tetszett neki. Dorete-t amúgy is vagány lánynak titulálja, így mellette csak izgalmas lehet az élet.

Tárgy: Re: Tó Szer. Május 02, 2012 4:30 pm

A fiú arcán sajnos pont elkapom az undort, a szájelhúzást még a sötétben is látni lehet, mivel a hold kicsit ahogy odébb megyünk megvilágítja az arcát, mire fújok egyet bosszúsan, hát ezzel még viccelni se lehet? Akkor törje magát a fene hogy beszélgessen vele! Gondolom magamban bosszúsan, nem azért kérdeztem hogy komolyan is vegye, csupán egy újabb kis cukkolódó poén akart lenni, de ha nem veszi, ám legyen, és se fogom törni innentől magam hogy beszéljek hozzá, társasági lény vagyok, de az erdőben simán kibírom bájcsevej nélkül. Ám a kíváncsiság meglep a hangjában, amire össze is ráncolom a szemöldököm, az undor után ez a kíváncsi hang nagyon is furcsa, de hát sóhajtok és válaszolok.
- Nos ha napokig nem találnának rám inkább elkapnék egyet, és igen megenném, minthogy éhen haljak, vagy annyira legyengüljek hogy futni se legyen erőm. Persze nem vagyok barbár, szeretem az állatokat, de én jobban szeretnék élni inkább. - vonok vállat, mert hát igen, engem nem keresne nagyon senki így az én esetemben akár napokig is bolyonghatnék az erdőben. Bár ezt nem kötöm az orrára, szűrjön le a válaszomból amit akar, hangon meglátásom szerint normálisan csengett, talán kicsit fáradt is volt, abba meg remélem nem fog belekötni. Sóhajtok, ahogy látom megint csak nem vette a poénom, mondjuk ha elgondolkodok, ez lehet sértő lehetett, mivel én nem sok mindentől félek, főleg nem itt elhúzom a szám.
- Jolvan, csupán megszoktam a férfiaktól hogy minden ijesztőnek tűnő helyzetben bátornak tűnni, te meg önmagad adtad és furcsa volt. Visszaszívom... - mormogom, utálom belátni ha nem nekem volt igazam, de nem vagyok olyan csökönyös hogy ne tegyem, és pufogjak helyette, bár bocsánatot kérni nem fogok. Lehet makacs, önfejű és érdes a modorom, de nem szeretek meghunyászkodni főleg nem idegennek. Arra hogy ha eltévedt volna már keresné a kiutat csak fújok egyet, próbáljon az ember figyelmes lenni, máris lehurrogják érte. - Értem, nem is azt mondtam hogy annak tűntél, csupán csak annyit hallottam hogy zörög a kavics meg te is zörögsz, gondoltam megnézem, de amint látom nem kellett volna... - legyintek és tekintetem elemelem róla, hisz tényleg nem rossz okból mentem oda, vagy épp mert minden áron zaklatni akartam, de ha nem fogja fel, hát nem fogja fel, nem az én gondom. Igazából kezd nekem kellemetlen lenni ez a beszélgetés, minden szavam úgy használja fel, hogy még nekem kelljen mentegetőzni, mikor ő nem tudja elviselni a modorom, ami nem az én hibám, én se bírom ha kiforgatják a szavaim. Tekintetem az erdőt pásztázza, nem mintha sokat látnék, de néhány elmosódott dolgot be tudok azonosítani, így inkább azokat nézem a fiú helyett. Sóhajtok amint megint beszélni kezd, és összecsippentem a halántékom a két ujjammal, már megint ezen lovagol, ház ez kész ez a srác! - Na jó, tisztázzuk, nem bírod a humorom, akkor ne lovagolj ezen, nem fogok még egyszer számodra sértő dolgot mondani, de te se mondj olyanokat rólam hogy nem nézek fel rád, minek néznék? Nem ismerlek, és nem fogok úgy tenni, mint a többi lány, hogy jujj így ismerlek az újságból meg úgy, meg gratulálok megcsináltad feltörtél. Nem ismerlek, és nem kérem hogy megértsd a humorom, ha nem tetszik inkább a további úton egymáshoz se szóljunk. Nem nézlek le se mert fiatal vagy, csupán úgy kezellek mint bárki mást. Ha ez nem tetszik, azt a te bajod... - morgom ingerülten, hiába néha a legkisebb dolog is ki tud hozni a sodromból, szavaim nyersen csengenek, de nem bunkón, inkább számomra őszintén. Lehet hogy Zachary ezt most bunkónak fogja venni, és még kevésbé leszek neki szimpatikus, de nem is azért beszélek vele, hogy elnyerjem a bizalmát, a szimpátiáját, vagy bármijét, csupán ha már összetalálkoztunk megpróbálok vele oldottabban, emberien - számomra emberien - beszélni. Ingerültségem végül egy sóhajban ki is merül, nem akarom felidegesíteni magam, nincs nálam a nyugtatóm, ami igencsak frusztrál, ugyanis nem akarom elveszteni az önkontrollom.
-Nézd. - sóhajtok ismét, a főcímes válaszán. - Ezt megint csak viccként mondtam, de látom megint nem esett le. És nem érdekel kivel látnak a barátaim, az ember az ember, függetlenül a stílusától, vagy attól hogy néz ki. - mondom normális, nyugodt hangon, inkább már el se húzva magam a mellettem sétálón. Tényleg nem érdekel kivel látnak ha épp beszélgetek valakivel, és az se érdekel kivel találom meg a közös hangot, beszéltem én már idős hölggyel, fiatal kisgyerekkel, utcai suhanccal, vagy akár discoba járó lányokkal is. Nekem sose ez számított, bár azért a discos cicababákkal vannak fenntartásaim, de ezen felül nem érdekel ki hogy néz ki, a lényeg, hogy el kehesen beszélgetni vele, ne kapja fel állandóan a vizet és ne politizáljon.
- Nos, sok mindent meghallgatok, de főként a punkot szeretem, vagy a rockot, abból is nem a lágyabb félét, inkább ami ütősebb, pörgős, és felpörgeti a véred. - mondom már kis mosollyal, hisz nem haragszom én a fiúra, csupán amint látom nem egyeznek a nézeteink, nagyon nem, de ez sem az ő, sem az én hibám. Minden ember más, így hát ez van. - Miért, te miket hallgatsz? Ismerem úgy a zenéd, mármint a rádióban hallottam már pár számod, de illyes féléket is hallgatsz, vagy mást is szeretsz? - kérdezek vissza nem csak udvariasságból, de kíváncsiságból is, hisz olyan fajta vagyok aki könnyen lobban ha sértőnek talál valamit, de ugyanolyan gyorsan le is nyugszik, legalábbis a legtöbb esetben. A további kérdezősködésre szüleimet illetően összeszorítom az állkapcsom, és mereven bámulom egy ideig a fákat magunk mellett. Látszik kicsit befagyott a hangulatom, ez nálam mindig is érzékeny pont volt, de végül sóhajtok, hisz valamiféle választ csak kell adjak, semmi téma nincs amit felhozhatnék terelésként, és nem vagyok bunkó hogy ne válaszoljak a kérdésre.
-Nem, nincsenek, legalábbis anyám elhunyt, apámat pedig nem is ismertem. - vonok vállat, hangom nem több suttogásnál, hanglejtésem szomorú, még ennyi idő után is ha rákérdeznek mintha feltépnék a sebeim, látom ahogy látóterem széle elhomályosul, mire gyorsan megtörlöm a szemem, hogy ne lássa a fiú.

Tárgy: Re: Tó Vas. Május 06, 2012 1:31 am

Bele sem gondol abba, hogy a hold megvilágítja az arcát és lehet látni rajta az undort, ami végig fut rajta. Szemeit a lányra emeli, mikor bosszúsan fúj egyet. Ekkor esik le neki, hogy mégis csak látta, hogy nem kellemes a humora. Legalábbis nem szereti az ilyet. Hogy ne maradjon egyedül, azért témát terel és kíváncsivá válik a hangja. Talán ezzel is eltudja terelni Dorete figyelmét arról, hogy az előbb elég bizarrnak tartotta, hogy ilyeneket feltételez. Viszont, amint meghallja, hogy ő simán megtenné, kikerekednek a szemei. Picit még az alsó ajka is elválik a felsőtől. Teljesen ledöbbent ettől a kijelentéstől. Megszólalni sem bír, csak tátog, majd megrázza egy kicsit a fejét, hogy észhez térjen.
-Te tényleg megennél egy mókust? – Ejti ki hitetlenkedve a száján, még mindig ugyanúgy le van döbbenve, mint mikor ezt a feltételezést felrakta. Azt nem állítja, hogy nem nézte volna ki a lányból ezt, de, hogy ilyen simán bevallja, az neki is meredek. Úgy érzi, hogy egyáltalán nem lesznek jóban, főleg azért, mert Dorete sajátos humora egyáltalán nem fekszik neki. Az, hogy bátornak titulálta kicsit merész volt, mert elismeri, hogy vannak félelmei. Ráadásul még gyerek, így nem lehet azt mondani, hogy nem fél semmitől. Sértésnek vette, de szerinte normálisan magyarázta meg, mégis jól esik neki, hogy visszaszívja.
-Elég érdekes férfiakkal tarthatod a kapcsolatot. – Vonja fel egyik szemöldökét, de úgy dönt, hogy nem ragozza tovább. Elképzelni sem tudja, hogy kikkel találkozhat, de ahogy végig néz rajta és megállapítja a külsejét, eltudja képzelni. Megdörzsöli ép szemét, hogy ébren maradjon. Másikat nem szeretné, mert még mindig fáj az érintésre. Elnyom egy ásítást, majd tovább sétálgat az erdőben és azon gondolkozik, hogy vajon van-e értelme egy idegen lánnyal összeveszni, azért, mert nem igazán egyeznek a nézeteik. Egyre kellemetlenebb neki ez a kényszer beszélgetés, mert nem fognak közös nevezőre jutni, főleg, ha kapja a folyamatos sértő szavakat, még ha Dorete nem is annak szánja.
-Most már mindegy. – Csak ennyit fűz hozzá, egy vállrántással. Máskor tudni fogja, hogy ide nem jöhet, ha minden jöttment megtalálja. Nem akarja bántani a lányt, csak kezd fáradt lenni és olyankor nyűgös. Ugyanúgy a fákat nézi, ahogy a mellette sétáló is. Egyik sem igazán ismerős neki, reméli, hogy nem fognak eltévedni. Sóhajt egyet, ahogy megint itt tartanak. Egyáltalán nem ezeket mondta, de megvárja, míg végig mondja. Legszívesebben közbe vágna, de nem teszi, had legyen gyerek nap.
-Egyáltalán nem azt mondtam, hogy néz fel rám. Engem nem érdekel, hogy ki teszi ezt és ki nem. De azért kíváncsi lennék azokra, akik szeretik a humorod… - Eltekint másfele, mert az utolsó mondatot már maga elé morogja. Nem sértésnek szánja, de nem hiszi el, hogy valakinek ezek tetszenek és nem sértődnek meg rajtuk. Beleegyezne abba, hogy ne beszéljenek csak menjenek, de akkor külön utakon is mehetnének, nem muszáj együtt. Ezt nem hozza fel, csak tovább sétál, kezeit a zsebeibe dugva. Mikor a főcímre kerül a sor, előre bámul, hogy lássa mi van előttük. Nem néz oldalra, mert nem akarja megint felbosszantani magát azon, hogy lássa a fejét.
-Én komolyan nem tudom értékelni a vicceidet. Lehet bennem van a hiba, lehet nem, de nekem ezek a beszólások sértőek és bántóak. – Őszintén elmondja a véleményét, vagy megérti Dorete vagy nem. Kezd belefáradni ebbe a kisebb beszélgetés, pedig még mindig nem történt semmi érdekes. Abban biztos lehet a lány, hogy Zacky nem fogja hagyni magát, hogyha bunkón szól hozzá. Sok mindent kinéz a mellette sétálóból, de azt nem, hogy nem érdekli azt, hogy a menő manó barátai kivel látják őt. Nem véletlen néz ki így, akkor minek beszélgetne egy magafajtával? Sok kérdés megfogalmazódik benne, de mégis inkább ismerkedősre vált, hátha még lehet menteni a menthetőt. Tudja, hogy nem fogja látni a koncertjein, amit nem is bán, de ha az utcán vagy bárhol máshol összetalálkoznak talán tudnak normál hangnemben beszélgetni. Vagy csak elmennek egymás mellett, mintha soha nem is találkoztak volna. Érdeklődve hallgatja, hogy miket is hallgat. Nem is lepődik meg ezen, hiszen csak a kinézete erről árulkodik. Akkor lepődött volna meg, ha olyanokat hallgat, mint a Barbie Girl. Nem tudja, hogy most udvariasságból vagy egyébből kérdez vissza, de ahogy hallja a hangját kíváncsi is.
-Hát, igazából mindent meghallgatok. Szeretem ha egy zenének van ritmusa és nem csak értelmetlen szövegeket harsognak, amiket nem is lehet érteni. De a zenéim nagy részét én írom, szóval szoktam olyanokat is hallgatni. – Fejti ki hosszan, hogy milyen is a zenei ízlése. Igazán nem lehet besorolni egy kategóriába, de neki ez így tökéletes. Kíváncsi lenne a véleményére, hogy milyen a zenéje, de tudja, hogy úgy is lehurrogná. Nem nézné ki belőle, hogy akár csak egy számot is végig hallgatott volna, vagy legalábbis figyelt volna a szövegre, a ritmusra. Mivel az ember a kritikából tanul, ezért tesz egy próbát.
-Tudom, hogy nem a stílusod az én zenei műfajom, de ha meghallgattad véletlen végig az egyik számom, akkor hogy tetszett? Kíváncsi vagyok egy rocker véleményére is, bár ahogy mondtad, szerintem kicsit lassabb neked az én számom. – Néz rá érdeklődve, hogy mit is fog mondani a számáról. Most végre találtak egy közös témát, bár így is eléggé különbözik a véleményük, hátha kap valami olyat, amiből tanulhat. Nem ragad le ennél, tovább kérdezősködik, érdeklődik. Nem mindennap találkozik az ember, ilyen emberrel.
-Bocsánat. Nem tudtam. – Kér tőle elnézést, mert valóban nem az volt a szándéka, hogy megbántsa. Nem is néz oda, helyette a földet pásztázza, amennyit lát a talajból a hold hatására. Egyszerűen csak nem akar elbotlani egy gyökérben.
-Nekem nem ismerős ez a környék. Neked? – A kínos csendet megtöri, mert valahányszor körbe néz, hogy beazonosítsa merre vannak, egyszerűen nem megy neki. Hiába szokta már meg a szeme a sötétséget, akkor sem ismerősek ezek a fák, amik mellett elhaladnak. Visszapillant, már a tavat sem látja, csak sötétséget. Kezd fázni, így leveszi a táskát, és járás közben kiveszi belőle a pulcsit, majd magára kapja. Kiveszi az üveg vizet is és iszik belőle.
-Kérsz? – Nyújtja felé, majd ha kér, akkor átadja neki, ha nem, akkor visszarakja a táskájába és visszaveszi a hátára. Kezeit ugyanúgy beledugja a zsebeibe, hogy ne fagyjanak le az ujjai. Kezd jó idő lenni, este mégis sokkal hűvösebb van, mint nappal.

Tárgy: Re: Tó Vas. Május 06, 2012 6:13 pm

Nézem ahogy a fiú rájön, láttam a grimaszát, de ahogy nem csinál semmi, én se idegesítem fel rajta magam, nem azt várom hogy bocsánatot kérjen, de legalább egy megbánó pillantást vártam volna. Mert én nyíltan elmondtam a véleményem, ő meg egy elrejtett grimasszal fejezi ki az undorát. Mondhatom igazán egyenes. A hitetlenkedésre én is hitetlenkedve vonom fel a szemöldököm. Nem értem min csodálkozik ennyit, meg ekkorát, most már nem azért, de ha majd éhen halnék az erdőben, és nem keresne a kutya se, ne várja el tőlem hogy majd növényeken elkérődzök. És arról meg éppenséggel nem tehetek hogy a mókus jött szóba éppen. Furcsa, hogy az emberek a csirkéket, marhákat minden szívbaj nélkül, természetszerűen levágják és megeszik, de ahogy egy ééédi-béédi mókus jön szóba, máris megbotránkozva merednek az embere. Hát szép kis világ mondhatom.
-Igen képzeld, ha épp az éhen halás fenyegetne, ne haragudj meg érte, ha nem lennék jófiú természetbarát, és elkapnék valamit enni, ha nem is egy mókust, de olyat ami nem eszi le a fejem. És különben is, ezt csak elméletben mondtam, ismerem az erdőt, így nem fenyegeti nyugodj meg a kis mókuskákat az a veszély hogy az étlapomra kerülnek. - mondom széttárva a kezem, nyugodt, de mégis azért védekező, és támadó hangnemben is egyaránt. Majd a kis megszólására csak fúj egyet, hogy a fiú szerint érdekes férfiakkal tartja a kapcsolatot. - Hát nem éppen, bár lehet neked azok, szerintem normálisak. - vonok vállat, mert nem értem mi ez a dolog hogy érdekes férfiakkal. Mindegy, végül is nem akarom felhúzni magam a srácon, de elég nehezen megy, ha mindig úgy állít be mint valami bunkó szívtelen nőszemélyt, aki nincs tekintéllyel senkire. Ahogy a fiúra pillant észreveszi hogy végignéz rajta, mire összeráncolja a szemöldökét, de a tekintete, amit úgy vél hogy jól látta mindent megmagyaráz neki, mire ingerülten fúj egyet. utálja a külseje alapján ítélik meg, csak azért mert nem úgy öltözik mint más, mert épp extrémebb a haja, mert épp több fülbevalója van mint egy átlag embernek, és mert tele van varrva a teste. Végül hogy a fiú még tagadja is hogy olyat mondott volna felnevet. - Ne hazudj, ha kell idézlek is hmm... - gondolkodik el, hogy felidézze azt, amit a fiú mondott neki- "Nem érdekel ha nem nézel fel rám, ahogy a többiek, mert elértem valamit"+ Vagy hasonlót mondtál, szóval ezt legalább ne próbáld kiforgatni. - mormogom komolyan, és az utolsó mondatán kis híján felmorgok. Felmorgok? Úr isten, miket hoz ki belőlem ez a férfi??! - Képzeld, van aki szereti a humorom, arról nem tehetek ha te nem. tudod akik szeretik, olyanok, hogy nem vesznek mindig minden kis viccet a szívükre, nem értékelik beszólásképp, és visszavágnak, amit én sem veszek a szívemre. Nem hiszem el hogy te nem szoktad ugratni a haverjaid, vagy cukkolni a másikat. - csattanok fel, már a magam védelme miatt is, majd ahogy újra megszólal, a főcímre célozva sóhajtok, komolyan kezd az idegeimen táncolni a srác, igen gyorsan fel tudom kapni a vizet, már ha jól kezdik a felhúzásom, és Zach igen jól kezdte.
-Megint nem értem mi a fene bántó volt abban a mondatomban, nem mondtam se lekicsinyítőt, se gúnyosat, se semmi sértőt, csupán egy tényt állapítottam meg, ugyanis sétálni indultál vagy merengni mit tudom én, és összetalálkoztál egy ismeretlen lánnyal, velem is nem? - kérdezem most már komolyan hitetlenkedve, ezen mégis mi sértőt lehet lekövetkeztetni. Mélyeket lélegzek, és próbálok megnyugodni, különben még tényleg elvesztem a fejem, és olyat nem akarok! Nincs nálam egy nyugtató pirula se, ami csökkenti az esélyeim arra, hogy normálisan fogok társalogni a mellettem haladóval, így kétségbeesetten tekintek az erdő felé, furcsa, hogy az előbb még dühös voltam rá, és most, pár pillanattal később a dühöm helyét a pánik vette át, hogy nem akarom bántani a srácot. Amint a szavait hallom lassan visszafordulok felé, és sóhajtok, majd bólintok. - Értem, ezzel én is így vagyok, és akármilyen hihetetlen néha meghallgatok mást is nem csak rockot, ha jó a dalszövege, vagy a ritmusa. - jegyzem meg, majd a kérdésére hümmögök egyet, és az ajkamba harapva elgondolkodom rajta. - Nos, az egyik ismerősöm szereti a zenéd, így hallottam már pár számod, de nekem túl lassúak, és elmélázóak. De a szövegeid jók, van bennük igazság, és nem olyan nyálas izék, mint a legtöbb veled egykorú sztáré. - mondom, végül is bóknak szánva a dolgot, hangom normális, ám érzem remegek a dühtől. Mire szemeim elkerekednek, tudom mikor éreztem ezt utoljára, és nem akarom....nem, képtelen lennék újra szembenézni azzal hogy valakit bántok. - Se-semmi baj... - legyintek, hangom immár bizonytalan, és félős, mire próbálom megemberelni magam, a kérdésre bólintok, e nem nézek rá. - Igen, én tudom, itt egyenesen kell menni egészen egy kicsavart törzsű tölgyig, majd annál enyhén jobbra kell fordulni, amíg el nem érsz egy nagy kőig, ami mohával borított, majd annál ismét egyenesen, ahol kiérsz egy kicsi kitaposott ösvényre, még én jártam ki, azt követve már elérsz a városig. - mutatom a kezemmel is a dolgot, és az utat, majd megrázom a fejem.- nem köszi...és ha....nem haragszol futok még egyet, már kitalálsz ha követed amit mondtam. - hadarom és intve a fiúnak aki lehet megdöbben, lehet flúgosnak néz eltűnök az erdőben, nem érdekel merre rohanok, csak távol legyek tőle, nem akarom bántani ám a düh, és valami ismeretlen érzés teljesen maga alá gyűr, és közben rájövök, azon az egy eseten kívül mikor érzem ezt.....akkor amikor esténként kiesik hol voltam, vagy mit csináltam. Erre elkap a pánik, és csak még gyorsabb tempóra kapcsolok. A pszichológusom szerint valami visszamaradott tünet ez, amit az anyám és az addigi világom elvesztése éjszakáján éreztem, és megmaradt.

Tárgy: Re: Tó Szomb. Május 12, 2012 1:22 pm

Nem fog azért bocsánatot kérni, mert a véleményét nem szavakban, hanem mimikában fejezte ki. Arra nem számított ugyan, hogy látni fogja, mert a hold fénye úgy világította meg az arcát. Dorete arcát fürkészi a sötétben, hogy minden vonását lássa. Már a szeme megszokta a sötétet, de még egy emberi szemnek ez sem elegendő, hogy kellően lássa a másik arcát, mintha világosban lennének. A hitetlenkedést látja, mintha csak tükörbe nézne. Tényleg furának tartja, hogy a lány képes lenne ezt megtenni minden lelki ismeretfurdalás nélkül. Ahogy eddig leszűrte a gondolataiban és végig futtatta a szemeit rajta, az öltözködése miatt nem is feltételezett mást, hogy egy cseppnyi érzelem szorult belé.
-Szerintem megtudnád azt tenni, hogy elmenekülsz, mielőtt bármi is rád támadnak. – Dönti félre egy picit a fejét, nem sértésből mondta, csak tényként állapítja meg. A hangjából teljesen kihallja azt, hogy mennyire védekezik és támad egyből. Ez a reakció szokatlan a számára, mert semmi olyat nem mondott, amiért ezt kellett volna kiváltania. Szimplán csak beszélgetnek és felméri azt az állapotot, hogy mit tenne vészhelyzetben. Nem akarja megsérteni Doretet, de már viszket a tenyere, hogy beolvasson neki, mégis tartja magát, csak tudná miért. Elvégre nem lehetnek olyan emberek, akik egyetértenek Zackyvel. Épp ezért nyugodt szívvel kijelenti, hogy azok a férfiak sem normálisak, akik Doretetel barátkoznak.
-Meglehet. – Rántja meg a vállait, majd inkább hanyagolja ezt a témát. A barátait nem akarja elemezni, mert a végén rá küldi őket és akkor egy egész biztonsági csapat sem bírná kiszedni a fiút a kezük közül. Elég, hogy a fejében kirajzolódott róluk egy kép. Muszáj újra végig futtatni a tekintetét rajta, hogy alaposabb képet kapjon. Lehet ezt nem kellett volna, mert nem épp feltűnés mentesen tette mindezt. Talán a tekintetében egy kisebb szánalom is volt, ahogy úgy van felöltözve, hogy inkább nem akarja még a gondolataiban sem részletezni. Még a végén kitalálja őket és akkor neki annyi. Az ingerült sóhajra, eltekint más felé, hogy a szemeiből kiűzze a szánalom jeleit. Csak akkor néz rá, mikor elkezd nevetni. Eléggé meghökkenti, hogy hazugnak állítja be és ez az idézés… Kicsit máshogy értelmezte, mint a jelentése.
-Nem ezt mondtam. Azt mondtam, hogy nem érdekel, ha nem nézel fel rám, mint mások. Engem baromira nem érdekel, hogy kinek nem tetszik a zeném. Nem vagyunk egyformák, nyilván nem lehet mindenkinek olyan a stílusa, hogy szeressen engem. – Tisztázza, bár lehet fel kéne adnia, mert ha ezen fognak összeveszni, akkor aztán jó útjuk lesz, egészen a városig. Azért a humor és a sértő beszólások közt óriási nagy különbség van, de hiába mondaná ezt Doretenek, nem fogná fel, mert csak morog és pufog. Kezdi belátni a srác, hogy semmit sem mondhat rossz szándék nélkül, mert egyből felkapja a másik a vizet. Sóhajt egyet és megforgatja a szemeit úgy, hogy maga elé néz, így nem láthatja a lány.
-Képzeld nem szoktam. De ne menjünk ebbe bele, mert úgy sem érdekel a véleményem, erről. – Zárja rövidre, mielőtt még nagyobb vita kovácsolódna ki köztük. El sem tudja képzelni, hogy mennyire nagy különbség van közte és Dorete közt. Már most látja, hogy többet nem fog vele találkozni, még akkor is messzire elkerüli, mikor meglátja az utcán. Tényleg fogalma sincs, hogy mi baja van, de az biztos, hogy ezekben a beszólásokban semmi humoros nincs, az is biztos.
-De biztosan… - Mondja maga elé, majd tovább folytatja az útját, mindkét kezét a zsebeibe süllyesztve. Már kiszeretne érni az erdőből, de kezdi úgy érezni, mintha egyre távolabb lennének a várostól. Nem néz a mellette sétáló lányra, pedig kíváncsi lenne arra, hogy miket gondolhat Zackyről. Egy kép, ami kialakult a srácról, nagyon is érdekelné, bár ahogy az eddigi beszélgetéseiket nézi, nem lehet valami pozitív véleményen. Inkább egy másik irányba tereli a témát, hátha még menthető és normálisan mindketten kijönnek ebből a dologból, hogy a legközelebbi találkozásuknál, ne csak elmenjenek egymás mellett szó nélkül, mintha nem is ismernék egymást.
-Pedig tényleg hihetetlen. Tudsz mondani példát, hogy melyikre gondolsz, ami más mint a rock, de meghallgatod? – Érdeklődik tovább, hátha ő is szereti, vagy legalább megtudja mondani, hogy a „más” alatt, egy stílusra gondolnak-e. Kitűnő választás, hogy megtudja az ő zenéjéről mit gondol. Építő kritikát vár, legalább tudni fogja, hogy mivel hathat az egyéb stílusú emberekre is. Persze tudja, hogy nem írhat olyan zenéket, ami mindenkinek tetszik.
-Lassúak? Mondjuk van benne igazság… - Elgondolkozik rajta, bár ő nem érzi lassúaknak, de lehet, hogy csak azért mert szereti ezt a műfajt. Előkapja a telefonját és kikeresi azt a számát, ami talán kicsit gyorsabb vagy más, mint a többi.
-Ez is lassú? – Kapcsolja be, majd kicsit hagyja, hogy menjen, azért nem akarja untatni Doretet, mert tudja, hogy nem szereti ezt a stílust. A következővel viszont úgy érzi, hogy nagyon rosszul tette, hogy rákérdezett. A lány hangjában, mintha kicsit rosszul esett volna neki, így elhúzza a száját. Tényleg nem akarta megbántani, és nem is tudta, hogy a szülei meghaltak vagy épp nincsenek vele. Figyeli azt az utat és próbálja megjegyezni, hogy merre is kell mennie, bár nem tudja, hogy miért, mert együtt mennek, akkor csak nem tévedhet el. Összevonja a szemöldökét, hogy már is elakar menni Dorete. Tényleg rossz ötlet volt felhozni a családját.
-Nem akartalak megbántani. – Csak ennyit nyög ki, majd hagyja, hogy csak elmenjen. Figyeli, ahogy eltűnik, és kérdőn áll még egy darabig. Tényleg fogalma sincs, hogy mi ütött belé és kezd kicsit félni, hogy mégis merre kéne mennie. Nem nagyon tudja, hogy mennyire fogta fel, hogy merre is kell mennie. Jobban járt volna, ha világosodásnál indul el, de ha már bent van az erdőben valamerre el kell indulnia, és visszafelé nem lenne jó ötlet. Sóhajt egyet, majd felidézi, azt amit Dorete mondott és neki vág az erdőnek, hogy kiérjen a városba. Azért reménykedik benne, hogy még bocsánatot kérhet tőle, bár ebben nem lát biztosat…

Tó